Július 12-én a Hortobágyon jártunk a Délibáb versenyen. Nem volt idő írni róla, de a mostani szakadó eső előhozta az emlékeket. Egy igazi Salomon cipő sárteszt lett belőle. Magamtól nem utaztam volna 400 km-t egy 22 km-es túráért, de barátok invitáltak, akik amúgy is mentek, így hát csatlakoztam. Egyikünk futott a 22 km-es túratávon, de nem a körbe-körbe futáson, hanem a túra útvonalon, ketten pedig nordic walking kategóriában, vagy ahogy sokan emlegetik, trottyos botozással vágtunk neki a távnak. Eredeti tervünk a 3 órán belüli teljesítés volt, ami azért a maga 7 km/órás tempójával nem is annyira trottyos, mint inkább fickós gyalogosan. Rekordkísérletünket Suunto Ambit órával rögzítettük. De aztán az időjárás előrejelzést nézegetve már sejtettük, hogy ebből nem sok fog megvalósulni. Nemcsak azért, mert a verseny napjára is zuhogó esőt jósoltak, hanem mert már a megelőző két napon is esett a Hortobágyon, amitől az ottani agyagos talaj igazi vendégmarasztaló dágvánnyá vált. De mi felvettük a kesztyűt és elindultunk szombat reggel Máta felé. A 33-as úton volt némi türelmi gyakorlat a 30 km-en át tartó 30 km/óra sebességkorlátozásnak köszönhetően, de azért a rajtot nem késtük le. Még esőben öltöztünk át, a fiúk jót nevettek rajtam, amikor némi naptejjel kentem be az arcom, ráadásul egy kis rövidnadrágban és egy pólóban indultam neki, meleg volt, semmi kedvem nem volt egy halom vizes ruhában szambázni, vagy vízálló ruházatban szaunázni. A taktika be is jött, mert mire nevezés és szüttyögés után elindultunk, elállt az eső. 3 pár Salomon cipő extrém tesztjének vágtunk neki ezzel. A futó gyorsan ott hagyott minket XT-Wings 3 cipőjében, mi pedig gyakoroltuk a vízen járás művészetét.  Kis tavakon, csatornákon, folyócskákon kellett átkelni a füves síkon kezdetben. Egy darabig ugráltunk, kerülgettünk, de 30 perc után már leszartuk az egészet és adtunk a Gore-Tex membránnak, átgázoltunk mindenen toronyiránt. A félmagas szárú X-Ultra MID GTX-el kicsit könnyebb volt ez, mint az én Speedcross GTX-emmel, de én bölcsen vittem és használtam is a hozzá tartozó Salomon Gaiter Law futókamáslit, így felülről sem jött be a víz, sem sár, sem toklász. Itt még egészen időben voltunk, sőt az utána következő kicsit sáros, de azért jól járható füves részeken is hasítani tudtunk, sorban mentünk el mindenki mellett. De még féltáv előtt jött az igazi kemény cipőmarasztaló sár, helyenként híg trágya, és onnantól kezdve már csak a teljesítés volt a cél. 20 km után, már nemcsak gyaloglókat, de bringásokat is sorban hagytunk magunk mögött, mert szerencsétlenek tolni is alig bírták a járgányokat, akkora volt a sár, sőt igen soknak közülük leszakadt a lánca, törött a fékje és/vagy a váltója, komoly károkat szenvedett aki a maratoni távon indult aznap bringával. Érdekes szervezési kérdés, hogy a rendezők ráengedték a mezőnyt egy ilyen terepre minden figyelmeztetés, vagy pályarövidítés, akár módosítás nélkül. Mire rájöttek hova kerültek, már nem volt kiút a nemzeti park közepéről, végig kellett gyilkolni a gépeket a maradék 20 km-en tolva, cipelve. Együttérző szavakkal, néha még kis tolással is próbáltunk szegényeken segíteni, ami szintén nem tett jót az időeredményünknek, de sebaj. Végül is 4 órán belül értünk a célba a 3 óra helyett, de futó barátunk is 2,5 óra alatt teljesített a tervezett 1,5 óra helyett. Úgy néztünk ki mint a disznók, jól kifáradtunk a sárban való küzdelemben, de jól éreztük magunkat. Befutó után egy jó kis büdös meleg vizes mosakodás és cipőtakarítás következett egy kis kútnál, majd haraptunk valamit és elkerülve a 33-as utat indultunk haza akkor már napsütésben, a talaj fölött alacsonyan bodorodó felhőkkel a fejünk felett. Bár a futam alatt napot nem láttunk, azért sikerült leégni ott, ahol nem kentem be magam naptejjel, legközelebb még optimistább leszek!

Egyik szemem sír, a másik nevet, de azért inkább mégiscsak sír. Vasárnap kb. 20 km-t futottam együtt a Lajkó Csaba vezette jótékonysági ultramaratonista csapattal a Down-szindrómás gyerekek új fejlesztő játszóteréért való gyűjtés érdekében. Az eseményre mi is felhívtuk a figyelmet korábban és invitáltunk mindenkit a részvételre és az adakozásra is. Kezdem a jóval, mert azért alapvetően valami nagyon jónak voltam részese. Júliusi kánikulában, nordic walking tanfolyam után rohantam a Batthyány térre, hogy két sporttárshoz csatlakozva együtt fussunk a csapat elé dél-Budára. Jó hangulatban telt az út minden métere. 7 nap futás után is töretlen jó kedvvel és energiával, viccelődve haladt a csapat. Többen bringán kísértek minket és több helyen hideg vizet hoztak nekünk a meghirdetett útvonalon várva érkezésünkre, és ez a korábbi napokon is hasonlóképpen történt. A Lágymányosi-hídtól már mindannyian az egyen zöld pólóban futottunk, volt is ereje a maroknyi, mégis látványos csapatnak. Autók dudáltak nekünk, a gyalogosok integettek és jó utat kívántak, pedig fogalmuk sem volt miért is futunk. Így értünk a Margit-szigetre, ahol a Down kóros gyerekek és szüleik vártak bennünket. Csabának 7 nap folyamatos futás után is volt még annyi ereje, hogy ölbe kapja és hátára vegye a gyerekeket, akik lelkesen kiabálva futottak elé. Rengeteg fotó után végül összegyűltünk az egyik étteremben, ahol hideg dinnye és jó kis jeges limonádé várt minket, valamint a hideg zuhany, amikor az összegzés keretében kiderült, hogy a 3 millió forintos célból mindössze 200.000 Ft-ot, igen, csak kettőszázezer forintot sikerült összegyűjteni. Sok vagy kevés? Tisztelet mindazoknak akik adtak, és ez nagyon sokat jelent! De én nagyon szégyelltem magam… Szégyelltem azt, hogy a magára és összetartására oly „büszke” futó társadalom ennyit tudott csak felmutatni. Nagyon sokan osztották meg az eseményt, sokan beszéltek róla, de úgy látszik a tettekig csak nagyon kevesen jutottak el. És ez a futók létszámában és az adomány összegében is látszik. Számomra érthetetlen, hogy azok az emberek, akik közül több ezren fizetnek 10.000 Ft-ot egy 2 órás félmaratoni versenyért, vagy 70.000 Ft-ot egy 4 napos Balaton kerülő futásért, nem beszélve arról a több tucat csapatról, akik váltóban futják évről évre körbe a Balatont egy szuszra, azok, pár ember kivételével, egy kilométer erejéig sem voltak képesek csatlakozni egy jótékonysági futáshoz, vagy adni 1000 Ft-ot önzetlenül egy jó cél érdekében. Senki ne értsen félre, nem a szervezett versenyek ellen szólalok fel és nem akarok senkire mutogatni. Mi sem hirdettük ezek szerint eleget az eseményt, én is csak 20 km-t futottam az 510-ből, azt is csak már amikor „helybe” jött a csapat, de tettem valamit az ügy érdekében és erre kérek mindenki mást is. Adománnyal is támogatja a Sarkcsillag Sport bolt a CsodaKertet, reméljük sokan fognak minket túllicitálni. Futni már nem tud senki, de pár száz vagy ezer forinttal még támogathatóak a Down-szindrómás gyermekek, akiknek a fejlesztéséhez kell a CsodaKert. Én nagyon remélem, hogy Csaba jövőre is erőt érez magában, hogy jótékony céllal újra fusson. Ő a versenyidőszak közepén reszkírozta meg a sérülést és merítette ki magát a végtelenségig, hogy immár harmadik éve segítsen a Down-szindrómás gyerekeknek. És azt is remélem, hogy legközelebb már futók százai, vagy akár ezrei teszik magukat majd próbára egy általuk bevállalt távon, legyen az akár csak 5 km, vagy a napi kb. 60 km. És aki nem tud futni, az jöhet bringával, vagy görkorival is, vagy hozhat nekünk vizet, nasit, vagy csak integessen az út mellett! Remélem, hogy váltó csapatok ugyanolyan lelkesedéssel készülnek és szervezkednek majd, ahogy az Ultrabalatonra tették idén is. És remélem, hogy az összegyűlt tömeg ereje mindenkit ugyanúgy hatalmába kerít majd, ahogy azt minden fizetős versenyen induló olyan jól ismer. És remélem, hogy jövőre nemcsak három ismeretlen verődik majd össze a Batthyány téren, hanem száz, vagy még annál is több. Remélem, hogy megáll majd a forgalom mindenfelé az országban és Budapesten is, hogy helyet adjon a futók hömpölygő áradatának, akik egy közös jótékony célért futnak és nem csak egy maroknyi zöld emberke kocog majd be a szigetre. És ha ezek az emberek egy versenyük nevezési díjának csak a töredékét adják oda jótékony céllal, akkor most nem írnék arról, hogy az áhított összegnek csak egy kis része jött össze.

A gyűjtés nem áll meg, mert nagyon sok híja van még a 3 millió forintnak, de ha sok jó ember ad pár ezer forintot, akkor nagyon gyorsan valósulhat meg az álom.  A pólónkra írt mottó az alábbi volt: „A különbség kisebb mint gondolnád.” Minden lépés számított és minden forint számít még mindig. A Te néhány forintod is kell a sikerhez. A 200.000 Ft is így jött össze, nem egy cég adományozta egy összegben, hanem sok ember adta össze pár ezer forintonként, ki-ki lelkiismerete és anyagi lehetősége mértékében. Kérjük, osszátok meg a gyűjtést és köszörüljük ki a csorbát mi sportemberek, lelkes amatőrök és hozzuk össze a 3 millió forintot a Down-szindrómás gyermekek örömére.

A Sarkcsillag Sport bolt buzdításként kivételesen közzé teszi (mert sosem számolunk be adományaink tényéről, sem összegéről), hogy a fejlesztő játszótér megvalósítása érdekében 50.000 Ft-ot adományoz. Kérjük kövessétek példánkat!

Köszönettel a Sarkcsillag Sport bolt csapata: Wilk Zsófia és Szentimery Ferenc

U.I.: Egy magyar zászló is „végigfutotta” a távot, amit mindenki aláírt, aki részt vett akár egy kilométer erejéig is, valamint több Down-szindrómás gyerek is. Ezt a zászlót több apró ereklyével egyetemben Lajkó Csaba az alábbi jotifuti oldalon kínálja licitre. Nézd meg és licitálj a gyerekek megsegítésére.

(A képeket Mészáros Annarózsának köszönhetjük, aki évek óta ingyen fotóz az egyesület rendezvényein www.digitalismajalis.hu)

A Down Egyesület felhívása a gyűjtésre itt olvasható: http://downegyesulet.hu/hirek/egyesuleti-hirek/jotekonysagi-ultramaratoni-futas-lajko-csabaval-es-barataival

A futás hivatalos honlapja pedig itt érhető el: http://jotifuti.hu/jotifuti-2014/

Az adományokat a Down Egyesület az alábbi számlaszámra várja: 68800109-11048187

Pályázati forrásból támogatott ingyenes nordic walking oktatások és túrák lesznek áprilisban Mosonmagyaróváron és környékén

A mosonmagyaróvári Karolina kórház Egészségfejlesztési Irodájával létrejött partnerségi kapcsolatunknak köszönhetően, az „Egészségfejlesztési programok megvalósítása a Mosonmagyaróvári  kistérségben” című projekt keretein belül az alábbi nordic walking miniszemináriumokon és gyalogtúrákon lehet ingyenesen részt venni:

• 2014. április 12. 14-17 óra, nordic walking túra. Mosonmagyaróvár, Kossuth Lajos Gimnnázium melletti kis park (Lajta part).
  

A programon csak előzetes regisztrációval lehet részt venni. Jelentkezés: hohner.barbara@flesch.hu!

A programokat Szabó Gábor győri nordic walking edzőnk tartja, részletekért keresd őt: 20-5058232, hungarotrekking@gmail.com.

Pályázati forrásból támogatott ingyenes nordic walking oktatások és túrák lesznek áprilisban Keszthelyen és környékén

A Kesztehlyi Kórház Egészségfejlesztési Irodájával létrejött partnerségi kapcsolatunknak köszönhetően, az „Egészségfejlesztési programok megvalósítása a Keszthelyi kistérségben” című projekt keretein belül az alábbi nordic walking miniszemináriumokon és gyalogtúrákon lehet ingyenesen részt venni:

• 2014. április 16. 10 óra, nordic walking túra. Balatongyörök Jüng Ling Közöségi ház.
  

• 2014. április 23. 10 óra nordic walking túra. Keszthelyi kórház.

A programokat Papp Anikó keszthelyi nordic walking edzőnk tartja, részletekért keresd őt: 70-3330348, pappancsa@gmail.com. Bemutatkozóját itt olvashatod.

Pályázati forrásból támogatott ingyenes nordic walking oktatások és túrák lesznek áprilisban Veszprémben és környékén

A Csolnoky Ferenc Kórház Egészségfejlesztési Irodájával létrejött partnerségi kapcsolatunknak köszönhetően, az „Egészségfejlesztési programok megvalósítása a Veszprémi kistérségben” című projekt keretein belül az alábbi nordic walking miniszemináriumokon és gyalogtúrákon lehet ingyenesen részt venni:

• 2014. április 5., 14–17 óráig, nordic walking miniszeminárium (Veszprém, Betekints-völgy Laczkó-forrás felőli vége, a „hátsó” parkoló közelében, lásd az alábbi térkép, árnyékba vonulunk, ha kell)
• 2014. április 12., 9–12 óráig, nordic walking miniszeminárium (Veszprém, Betekints-völgy Laczkó-forrás felőli vége, a „hátsó” parkoló közelében, lásd az alábbi térkép, árnyékba vonulunk, ha kell)
• 2014. április 12., 15–18 óráig, nordic walking miniszeminárium (Tótvázsony, Millennium park)
• 2014. április 19., gyalogtúra a Koloska csárda–Koloska-völgy–Noszlopy Gáspár kilátó–Jókai Mór kilátó–Koloska csárda útvonalon, 17 km

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

További programok folyamatosan, szervezés alatt! Érdeklődj, regisztrálj akár előzetesen!
Az ingyenes részvétel feltétele az Egészségfejlesztési Irodánál történő előzetes jelentkezés és regisztráció, mely a következő elérhetőségeken lehetséges: 88/769-005, 70/606-8437 vagy efiveszprem@vmkorhaz.hu.

A programokat Kőműves Tamás veszprémi nordic walking edzőnk tartja. Részletekért és kérdésekkel keresd őt: 06-20 9106-522, info@o2outdoor.hu. Bemutatkozását itt olvashatod.

Téli cipőkollekcióval és funkcionális aláöltözetekkel várunk mindenkit a Sarkcsillag Sport boltban

1032 Budapest, San Marco u. 72.

Hétfő, szerda, péntek: 11-19 óra

kedd, csütörtök: 13-18 óra

06-20-4902771

Itt az eső, sár, latyak és lassan a hó időszaka. De ezért még nem kell lemondani a szabadban való mozgás öröméről, csak a megfelelő cipőt kell hozzá kiválasztani. Ebből kínálunk most igen széles választékot a Sarkcsillag Sport boltban.

Klasszikus félcipők, félmagas szárú és magas szárú bakancsok közül lehet válogatni férfi és női változatban egyaránt. A modellek Gore-Tex vagy Clima Shield membránnal készültek, tehát vízállóak és lélegeznek is, pont amire ősszel-télen szükségünk van ahhoz, hogy komfortosan érezzük magunkat.

Akár terepfutó, túra, vagy szöges talpú cipő az álom, nálunk minden megtalálható.

Extra nagyméretű cipők is vannak, várunk szeretettel mindenkit 48-49-es lábbal is!

Hidegben a ruházat minőségének is nagyobb szerepe van. Nem célszerű a pamut póló és pulóver, mert az felszívja az izzadságot és hideg borogatásként rontja el az ember napját a folyamatos didergéssel. Célszerű megoldásként kínáljuk a svájci KV+ cég speciális aláöltözeteit, melyek elszívják a bőrről az izzadságot és gyorsan száradva folyamatosan szárazon és így melegen tartják viselőjüket. Alsó és felső is kapható normál és szélálló betétes kivitelben is, mely utóbbi kifejezetten jó síeléskor, sífutáskor, vagy téli bringázáskor, motorozáskor. Természetesen női és férfi modellek egyaránt kapahatók. Ezek az aláöltözetek nagyon gyorsan fogynak el minden évben jó ár-érték arányuk és minőségük miatt, így akit érdekel ne késlekedjen eljönni hozzánk!

Nézz körül webáruházunkban!

Ismét egy kedves túratárs keresi méltó gazdiját

Böbét 3 héttel ezelőtt vettük szárnyaink alá immár harmadik gazdátlan és rossz sorsú ebként. Csokiról itt is beszámoltunk már, Gömbiről nem esett szó, mert olyan gyorsan lett gazdija, hogy írni sem volt időnk róla.

Böbe fajtiszta boxer lány, nem mintha ettől lenne értékes. Egy tanyán tartották fához láncolva csont soványan, onnan lett kimentve. Olyan vékony volt, hogy bőre egészen ráfeszült a bordáira és a gerincére, fara alig volt, a két kiálló csontja a láncon való üldögélés alatt sebes felfekvéseket csinált a bőrére a fenekén. Kínzói agyon ellették. Bolhákkal, atkákkal volt teli, amik kínázása miatt véresre vakarta magát. Fogai erősen meg vannak kopva, mert a láncát rágta vagy a menekülés reményében, vagy éhségében, nem tudni. Olyan rossz állapotban volt, hogy vele szóba sem került a pilisi futókör, a csütörtöki 1,5 órás edzésre is csak félve vittük el első héten, nehogy utolsó erőtartalékait is felélje közben. Paraziták elleni kezelése a héten befejeződik, szőre egyre szebb, nyílt seb már egyáltalán nincs rajta, még a fara is szépen begyógyult és lassan szőrösödik is a helye. A régi jól bevált recept szerint járunk el vele is: jó minőségű táplálék, sok mozgás a szabadban és szeretet. Igazi bajnok koszton van: kölest, hajdinát, zabpelyhet, túrót, farhátat és nyers tojást kap mindenféle hidegen sajtolt olajokkal gazdagítva. Csak néha kap tápot. Ennek köszönhetően egy hét után már a 10 km-es edzés öröm volt számára, második héten már 13 km-t futott, amitől még igen elfáradt. A második hét végén már gond nélkül teljesített egy 26,5 km-es túrát 820 m szintemelkedéssel, a 10-12 km-es futások pedig már meg sem kottyannak neki így a harmadik hét végén, a legkeményebb emberi sprint is csak galopp neki. Szépen kerekedik és erősödik. Barátságos és nagyon jámbor jószág, mindent enged magával csinálni: szó nélkül hagyja magát orvosok által megvizsgálni, mindenféle borzalmas szagú irtószerekkel fürdetni, majd hajszárítóval megszárítani, injekciót beadni, szemet kitörölni, emiatt bárkinek ajánlható, akár másik állat és kisgyerek mellé is. A cicákkal semmi gondja, de ami még ennél is érdekesebb, hogy a cicáknak sem vele, pedig Kicsi eddig mind a két másik kutyát lepofozta, de Böbéhez odabújik. Kutyákkal is szépen viselkedik, mármint Böbe, megszaglássza őket és megy tovább. Szobatiszta, behívható, parancsra leül, pórázon szépen jön, de kis forgalmú utcákon akár póráz nélkül is vezethető. Az éheztetésen kívül más bántásnak nincs jele, mert csak a teherautóktól és traktoroktól fél, arra érdemes odafigyelni, mert elszalad előlük.

Az első két kép érkezésekor készült, a harmadik most vasárnap az edzésen.

Böbe várja tehát szerető gazdiját, akivel az elkövetkező 10 évet szeretetben és biztonságban leélheti.

Reel Rock 8 - Movie Night

Az outdoor világ legjobb filmjei egy helyen a Corvin Moziban.

2013. november 15. péntek

Mi is ott leszünk!

Ueli Steck svájci hegymászó révén duplán is érintettek vagyunk, mivel Ueli mind a Suunto, mind a Goal Zero nagykövete.

Szponzor a Goal Zero, megnézheted termékeit a Corvin Moziban!

Keresd a Goal Zero standot!

Ízelítőül Ueli Steck Everest mászó botránya:

A Mount Everest újra világszerte a címlapokra került, amikor az Ueli Steck és Simone Moro párost megtámadta egy csapat mérges serpa, miközben új utat nyitottak Földünk legmagasabb és legzsúfoltabb hegyén. A terv az Everest és a Lhotse - két 8 000 méteres csúcs - egymás utáni meghódítása volt egy olyan úton, amit még soha senki nem tudott teljesíteni. Az eredeti „forgatókönyv” azonban pillanatok alatt új fordulatot vett, miután elmérgesedett egy, a rögzített kötelek kapcsán kialakult konfliktus. Az eset az elmúlt évek egyik legnagyobb botrányát robbantotta ki a serpák és a nyugati mászók között: vádak és ellenvádak, még a legendás hegy is a kritikák kereszttűzébe került.  Film a Corvin Moziban...

A Reel Rock 8 Tour részleteit itt olvashatod el.

Várunk szeretettel!

Örömmel tudatjuk mindenkivel, aki drukkolt Csokinak és/vagy megosztotta történetét, hogy az eb a héten végleges gazdihoz került. No de ne siessünk ennyire előre, mert két héttel ezelőtt azért még a Magas-Tátárban túrázott velünk. Egész nyugisan viselte az elterelés miatt közel 6 órás utat, csak egy szerpentines szakaszon bújt az ölembe. A hegyen elemében volt, fel-alá rohangált a köves, sziklás, helyenként igen meredek és jeges úton. A kinti túrázók körében is nagy sikert aratott, amit a sok csoki és nápolyi falatka begyűjtése és a hangos „ahoj” köszöntések a gyerekek részéről bizonyított a legjobban. 1900 méternél értük el a porcukor határt, mert hónak azért még nem lehetett nevezni a dolgot, aminek egyedül Csoki örült. Nyalta, harapta a jeget és a havat, őrült módjára rohangált a kissé havas réten a turistaháznál, valószínűleg még nem látott havat. Emellett igen jót pacsált a jeges tengerszemben is. Körtúrát terveztünk egy láncos hágón keresztül, ahol egyikünk Csokival visszafordult volna, de végül a havas-jeges terep miatt mindannyian ugyanott mentünk vissza. Lefelé Csoki már minden alkalmat kihasznált egy kis pihenésre, azonnal földre dobta magát, ha bármelyikünk megállt egy pillanatra, eléggé kivolt a sok kalandtól és rohangálástól, de még hősiesen lejött a hegyről. Gondban lettünk volna, ha ölben kell lehozni a 25 kg súlyú kutyát. Este és másnap reggel is került minden fölösleges mozdulatot, még a kolbászos rántotta illatára sem mozdult, pedig annál mindig várni szokta az esetleges lepattanó labdákat. Másnap lazább túrát tettünk egy újabb vízeséshez. Egyszer csak azt halljuk, hogy szembejövő túrázók már messziről „szia Csoki” kiáltásokkal üdvözlik az előre szaladó kutyát, tényleg népszerű lett a szőrös tappancsos. Múlt hét végén pedig a Budapest maratonra való felkészüléssel búcsúztunk tőle, 3 órás futó edzése volt a Duna-parton. Kedden este vitték el új gazdái, ahova szintén stílusosan futva érkezett, hogy nyugisabb legyen a kocsiban. Nagy kertbe 4 cica és egy nőstény kutya mellé került, nagyon jó dolga lesz. Üres maradt utána a ház, kis pityergés is volt, hogy elment, de a cél az volt, hogy végleges és szerető gazdihoz kerüljön, és ez meg is valósult. Igazi Happy End!

Frenkit megmenekülése másnapján bedugtuk a ceruzahegyezőbe. Csütörtökön már jött nordic walking edzésre a Hármashatár-hegyre. Futva jött és ment Óbudáról, illetve az edzést is abszolválta, 17-18 km-t kapott kb. A második emeletre még mint egy csákányos sílift húzott fel, de amint becsukódott mögötte az ajtó feldőlt az előszobában és 10 percig mozdulatlanul pihegett, féltem hogy túladagolásban kimúlik, ez van megörökítve a képen is. De 10 perc múlva jött enni és inni és szaladgált a cicák után. Aznap nem voltak alvási gondok, csend és béke volt. No de más is történt csütörtökön az edzésen. A keresztségben Frenki a Csoki nevet kapta, mégpedig azért, mert épp a színét vitattuk, amikor a csoki szó többször elhangzott, amire felkapta a fejét. A kutyát felületes szemlélők rendre feketének mondják, pedig ő 96% fekete csoki színű, Edel Bitter, mondaná a német, így aztán immár egy hete Csoki névre hallgat, erre viszont már, a Frenki névvel ellentétben, hallgat is:-)

Pénteken csak laza 8 km-t futott, de a gyönyörű őszi szombaton a Pilisbe kirándult, ahol az alábbi linken található 10 km-es kört futotta. A tempó nem túl jó, de ezt tudjátok be légyszi a behívó tréningnek és a nagy szederszedésnek. A Kőhegyi-pihenő környékén komoly kökény és szeder lelőhelyek vannak. Itt derült ki, hogy Csoki imádja a szedret, bármennyit képes megenni belőle és ez az átlagsebességünkön is látszik. Amúgy az egészséges életmód híve, szereti az almát, körtét, szőlőt és ahogy már említettük a szedret is, de nem veti meg a sütőtököt sem. Csontból bármennyit képes elropogtatni. Erdőben futni szuper élmény vele, 5 méteren belül marad és szépen felveszi a tempót, nem marad el, nem tűnik el, nem üldözi a megriasztott őzikét, komolyan koncentrál az edzésre. A kondija már most is igen jó, a feladás ismeretlen fogalom számára, szép karcsú és tiszta izom. Póráz nélkül közlekedik a hegyen és elég jól vissza is hívható már, bár a többi kutyának még nem mindig tud ellenállni. Mindenkivel nagyon barátságos, kutyákhoz, macskákhoz, pöttöm és nagy emberekhez egyaránt tiszta gyermeki érdeklődéssel fordul. Nem ront rá senkire, lassan, farok csóválva közelít és várja a másik reakcióját. Hangját alig hallani, nem morgott még rá senkire és semmire. Két cicára már rávakkantott, mert azok orrba vágták barátságos közeledését nem értékelve. Egy este alatt le lehetett nevelni az emberekre való felugrálásról, és a szobatisztaságon is csak egyszer esett csorba, miután 1,5liter csontlevet ivott meg egy slukkra. Ideális sport és családi kutya, nagyon jól jár vele, aki hazaviszi. Nevelésre szorul még bőven, nagyon kajla, igazi kis vadvirág, de nagyon barátságos, jó indulatú a természete, amit így 1 hét együttélés után már bátran kijelenthetünk. Szerencsére nem törte meg a mostoha múlt a rácsok mögött. Aki teheti, járja le Csoki körét, gyönyörű a kilátás és egy nagyon kellemes az útvonal.

http://www.movescount.com/moves/move18954486

Kérünk Benneteket, hogy segítsetek és osszátok meg ezt a hírt minél több ismerősötökkel, fent van a Sarkcsillagsport Facebook oldalán is, hogy gazdit találjunk ennek a gyönyörű és egészséges fiatal kutyának.

Sziasztok! Frenki vagyok az oroszlányi gyepmesteri telepről. Hogy hogy kerültem ide magam sem tudom, de igazából mindegy is, itt vagyok és ez sajnos szomorú tény. Még szomorúbb, hogy itt még altatnak és én is sorra kerültem, a halálsorra. Már múlt héten be akarták adni a végzetes injekciót, de akkor valaki jelentkezett értem, aki aztán sajnos felszívódott, nem volt elérhető többé. Annyi jót azért tett értem, hogy még 10 napig élhettem és így rám találhatott a Sarkcsillag Sport csapata és úgy döntött, hogy nekem élnem kell. Így eljött értem egy csajszi szerda délután. Megőrültem az örömtől, hogy végre kijutottam az 1 nm ketrecemből, ahol már egy hónapja kuporogtam, sosem sétáltam, csak enni és inni kaptam, de azt rendesen. Szóval kinyílt az ajtó, kaptam egy hegymászó kötelet a nyakamba és rodeós bikákat megszégyenítő fardobálásokkal háromszor körbeugráltam az udvart magam mögött rángatva megmentőmet. No de ennyit Frenki tollából, a többit már mi meséljük el azzal a nem titkolt céllal, hogy Frenkinek szerető gazdit találjunk, mert egyelőre csak csatát nyert, de a háborút még nem. Igen nehéz volt az atombomba energiájú kutyát begyömöszölni az autóba. Az állatorvos segített, kikötöttük a vonóhoroghoz a kötelét, hogy tudjon forogni, meg lefeküdni, de sokkal többet ne, illetve ha megérkezéskor egyedül kinyitom a csomagtartót, akkor ne szaladjon világgá, legyen időm megfogni és úgy kiengedni. Veszettség ellen oltva, csipezve és féreghatóval kezelve kaptam meg a kutyát, több farok csóválástól majd széteső, könyörgő szemű szép kutyát hátrahagyva. Sajnos mindet megmenteni egyedül nem tudjuk, de a legnagyobb bajban lévőt azért most mégis. Az autót azonnal védeni kezdte a kutya, figyelt minden körülöttünk történő mozgásra, morgott, ugatott, ha valaki túl közel jött. Aztán elcsendesült és végül lefeküdt, így mentünk egyből az állatorvoshoz, ahol megfürdettük, mert borzasztó húgy szaga volt. 6 kéz habosította rajta a sampont, amit kezdeti félelem után nagyon élvezett. Nagyon kajla és nyugtalan volt, fel-alá járkált a váróban is míg sorra kerültünk, ugrált és mászott a nyakamba. A többi kutyával nem sokat törődött, de még egy lány ölében ülő kis ezüst cicával sem, mintha ott sem lett volna. Inkább a gazdik érdekelték, az emberekért volt oda. Fürdés után futás haza, mert kaját kellett neki venni, meg valamit a nyakába, hogy mégse egy kötél fojtogassa. És hát  sétálni is kellett még, mert energia az volt benne bőven. Mindkét karom pár centivel hosszabb lett az utóbbi 2 napban, mert a pórázon való séta ismeretlen Frenkinek, húz, mint egy igás ló. Haza érve nagy kérdés volt mi lesz a már ott lakó két befogadott cicával. De semmi, tudomást sem vett róluk, mintha csak vázák lettek volna a polcon, elment mellettük. Csak akkor ugatott, amikor az egyiket kézbe vettem, teljesen kiakadt, hogy mást is meg merek simogatni. Úgyhogy gyorsan leraktam a cicát, mert decibelben sem rossz a kutya és akkor már 22.30 volt. Idegesítően járkált utánam, állandóan láb alatt volt, járt-kelt, mint zsidóban a fájás, nehezen találta a helyét. Az ágyam mellé ágyaztam neki, hogy szemmel tarthassam, meg hogy ő is lásson. Nem akart lefeküdni, ugrált az ágyra, macerált, nyalogatott, játékosan harapdált, több mint egy óra elment ezzel. Aztán egy rágni való csonttal végül leheveredett, csak akkor meg a csámcsogástól, ropogtatástól nem tudtam aludni. Végül aztán csak elaludt mindenki fél három felé, de 6-kor már ébresztő is volt, mert a kutya minden mozdulatomra azonnal ugrott és nagyon nehezen akart újra lenyugodni, meg a cicák is már idegesen járkáltak a lakásban. Úgyhogy elég kómásan indult a csütörtök. No de erről legközelebb. Folytatjuk…

A történet egy aktívra sikerült hétvégéről szól, amit a Suunto m5 óra állandó motiválása ihletett.

Legtöbbször m5 órát használok edzéshez, mert nagyon egyszerűen kezelhető óra tudása ellenére. Értetlenül állok a férfiak kütyü mániája előtt. Boldogan rohannak haza az új szerzeménnyel és zárkóznak be vele egy hétre, amíg minden csínját-bínját ki nem tanulják az új szerkentyűnek. Én ettől megőrülnék. Nem a szellemi képességem, hanem a türelmetlenségem miatt. Azonnal szeretem használni, amit szerzek és ezért át akarom ugrani a tanulási fázist, valahogy úgy, ahogy a Mátrixban csinálják, annyi még belefér, hogy pár másodperc alatt a fejembe töltsék, amit kell, aztán gyerünk, az élet rövid, én azonnal akarok futni, tekerni, túrázni vele, nincs 1-2 hetem a tanulmányokra. No, az m-széria pont ilyeneknek való. 3 gomb, könyv nélkül is átlátható menü, persze a finomságokért azért azt is el kell olvasni. Ráadásul, ha már egyszer edzéstervet kérek az órától, akkor minden éjfélkor jön a molesztáló üzenet – Exercise Day!

Ez történ pár hete szombaton is, amikor barátokkal végre összehoztunk egy dunai kenuzást. Az ügyesek persze a harmadik árhullám levonulását kapják el, így aztán békés evezés és leányfalui piknik helyett sokszor életünkért való küzdelem lett. Hiába választottam ügyesen párt izmos fiatalember személyében, sok helyen a megfeszített munka is csak arra volt elég, hogy legalább ne sodródjunk visszafelé olyan ereje volt a még mindig áradó Dunának. Szentendre előtt elkapott egy jó kis zuhi is, ami elől a partra menekültünk, ahol viszont olyan szúnyogtámadás fogadott, hogy inkább az esőt választottuk. Összenéztünk és szó nélkül indultunk visszafelé a Rómaira, hagytuk a fenébe a pikniket. Sajgó derékkal, vállakkal és tricepsszel adtuk vissza késő délután a hajókat. Öltözés közben került a kezembe az m5 a fránya felirattal; Exercise Day! Ki voltam, mint a kutya, szerettem volna leheveredni valahova és enni egy jót, de az óra nem hagyott. Állandóan lelkiismeret furdalásom van tőle. Így jártam most is. Csúnyákat gondolva húztam fel a futócipőm és kocogtam 10 km-t a Duna-parton. Hulla fáradtan estem ágyba azzal a tudattal, hogy a folytatás sem lesz jobb. Hajnalban keltem, mert a Bakonyba indultunk öcsémmel egy kis vályogházhoz, ahol nem volt áram és annak szerelését kellett elrendezni. És ha már ott voltunk, akkor két napos munkatábor keretében próbáltunk úrrá lenni a kertbe beköltöző erdő felett. Reggeltől estig irtottuk a dzsindzsát. Aki nem próbálta, el sem tudja képzelni milyen fárasztó egész nap gereblyézni, indákat rángatni, fát vágni, benzines szegélynyíróval csalánt és mellig érő gazt irtani, milliószor lehajolni, púpos talicskával ide-oda szaladgálni. Ide is izmost legényt vittem magammal, de délután rajta is látszott, hogy eléggé el van anyátlanodva. Nap közben eszembe jutott a Suunto hölgyekhez intézett felkérése Ambit App öltetekre, és úgy véltem egy dzsindzsairtó App igen hasznos lenne. Biztos, hogy pár Exercise Day-nyi kalóriát elégettem aznap, sajnos hiába, mert az m5 erről tudomást sem vett a táskámban pihenve. Az indákat rángatva az is szembe jutott, hogy csapatépítő tréning keretében egy cégnek is eladhatnám ezt a nemes feladatot, így nemcsak a munka lenne meg, de még ők fizetnének nekemJ Ennyit az álmokról. Izzadás közben viszont feltűnt, hogy bárki ment el a kert és a ház előtt, széles mosollyal köszönt be nekünk, legtöbbjük még jó munkát is kívánt az ismeretlen őrülteknek. Az egész településen békés nyugalom honolt, semmi stressz, semmi kiabálás, semmi rohanás, csak derűs köszöntések, lusta borsófejtés a ház előtt üldögélve az árnyékban a szomszéddal pletykálva. Az egyetlen bosszantó népség mi voltunk a büdös, berregő szegélyvágóval egész Tésen, a Bakony legmagasabban fekvő lakott településén. A nyugalom, szuper levegő, mert Tés speciális klímájú fennsík, és a kedves emberek a fizikai megterheléssel együtt megtették a hatásukat. Délutánra már kezdtem én is pesti rohanó zombiból fáradt és nyugodt tésasszony lenni. Munka közben jöttek-mentek a villanyszerelők és gyorsan kiderült, hogy el kell engedni a reményt, miszerint hétfőre megszerelik a villanyt. Számítottam erre, ezért vittem magammal egy Goal Zero Guide 10 Plus Solar kittet. Ennek a solar paneljével töltöttem nap közben a Guide 10 Plus akkucsomagot és egy jó kis lámpát is a Goal Zero Lighthouse álló lámpását. A szikrázó napsütésben az AAA akkuszett 2 óra alatt teljesen feltöltődött, a Lighthouse-nak 3 óra kellett. Így hát különösebb aggódás nélkül szemléltük a szürkületet. Hulla fáradtak voltunk, engem meglepett kimerültségem foka egy nap kerti munkától, úgy látszik többet kell edzeni és van létjogosultsága a dzsindzsa irtó App-nek is. Utolsó erőnkből még átmentünk Tés másik végére, ahonnan csodaszép kilátás nyílt a lemenő Nap arany fényében a bakonyi dombokra egészen Pannonhalmáig. Nehezen álltunk fel, hogy visszatérjünk vacsorázni, aminek nem csak a fáradság volt az oka, hanem a gyönyörű látvány és az egyszerű lét öröme a hozzánk csatlakozó Perec cica dorombolásával színesítve. Fejlámpáinkban a Guide 10 Plus frissen feltöltött elemei vígan világítottak, így nem volt gond átbotorkálni a kertek alatt. Utolsó erőnkből megvacsoráztunk a málladozó kis teraszon a Lighthouse kellemes fényénél. Még ekkor is barátságos köszöntések jöttek az utcán elhaladóktól jó étvágyat kívánva. Volt, aki már negyedszer látott minket aznap, de sebaj, újra és újra jókedvűen köszöntött. Nekem közben az járt a fejemben, hogy amikor a Hármashatár-hegyen futok, alig köszöntjük egymást mi büszke fővárosi futók. Ha előre köszönök is legtöbbször gyanakvóan mérnek végig, hogy mit akarhatok, minek köszöngetek, csak kevesekben merül fel, hogy esetleg visszaköszönjenek. Persze azért vannak üdítő kivételek is, akik valóban boldogan mozognak a hegyen és széles mosollyal köszönnek a másiknak, nem csak valami új sport trend bunkó követői. A bringások saját tapasztalatom szerint lényegesen jobb fejek, és ezért elnézést a futóktól. Ha ugyanott tekerek, szinte mindig köszönnek a többi bringások, ha mást nem, egy fejbiccentés a legmeredekebb részen is belefér, és ez nagyon jól van így. Ezzel a gondolattal, úgy ahogy voltunk izzadtan, levelekkel a hajunkban bezuhantunk a hálózsákba és ájultan aludtunk a földes padlós szobában a kempingágyon. A Lighthouse lámpának nem kellett sokat világítania aznap este, de töltő funkcióját azért bőven kihasználtuk, mert éjjel töltöttük róla okos telefonjainkat.

Hétfő reggel nem keltünk a tyúkokkal. Reggeli közben a napot tervezgettük szemügyre véve az igen komoly feladatot, amit az 1500 m² tartogatott még. Ébredéskor sajnos azzal is szembesülnöm kellett ránézve m5 órámra, hogy Exercise Day van. Úgy éreztem, hogy bőven teljesítettem már az utóbbi napok penzumát, de az óra nem tágított. Így hát reggeli után kevés kerti munkával hagytam időt az emésztéshez futás előtt. A kis munka jól sikerült, hogy délben indultam útnak, ahogy kell, a legnagyobb melegben. Végigfutottam az üres településen, és ki egy túraösvényen. Mentem csak úgy az orrom után különösebb cél nélkül élvezve a vadon növő majoránna és kakukkfű illatát, meg- megállva néhány vadmeggyfánál nassolgatva. Hol szúrós tarlók, hol derékig érő vadvirágok között futottam enyhe szélben a tűző napon. Egy órás kis köröm során háromszor is találkoztam legelésző őzikékkel, úgyhogy már nem bántam, hogy Exercise Day van. Csatakos izzadtan érkeztem vissza Tésre és úgy gondoltam a Szélmalom ABC előtt elhaladva, hogy valami finomat igazán megérdemlek. Almát akartam falni, de sajnos megláttam, hogy van mák fagyi, aminek nem tudtam ellenállni. Nem gondoltam volna, hogy pont itt akadok ilyen csemegére. A kasszás hölgy kedvesen kérdezte, hogy bringázni voltam-e. Mondtam, hogy futottam. Látni kellett volna az értetlen döbbenetet az arcán. Azt már kezdik megszokni a derék helyiek, hogy egyre több bolond kerekezik a Bakonyban és egyre több bringás verseny halad át Tésen is, de hogy valaki önszántából futni menjen, ez még kicsit sok nekik. Ha jobban meggondolom, hogy kicsinált az előző napi dzsindzsairtás, nem is csodálom, hogy nincs már szükségük a kerti munka után futásra az ittenieknek. Jót beszélgettünk a különböző fagyi ízekről, minden boltban lévő ember hozzászólt a témához, mintha ezer éve ismernénk egymást, így tértem vissza öcsémhez a kertbe bűnös cukorkalóriákat véve magamhoz. Késő délutánig dolgoztunk tovább, amikor a kései ebéd után úgy éreztük mindketten, hogy megérdemlünk egy újabb adag mákfagyit. Sajnos más is kedvelte a csemegét, így már alig volt 2 gombóc. Pesten nem mertem volna megkockáztatni, de itt megkérdeztem, hogy kinyalhatom-e a fagyis dobozt. A hölgy jót nevetett és azt mondta, hogy vigyem magammal az egész dobozt, kikeresi még a fedelét is. Korán akartunk hazamenni gondolva a keddi munkanapra, amiből persze semmi nem lett. Sötétben hagytuk el Tést, dolgozva amíg csak bírtunk. Nagyon kimerítő volt a 3 napos aktív hétvége, mégis úgy emlegetjük azóta is öcsémmel, mint az utóbbi idők legszebb emlékét, mint valami közös kis titkot, amire jó gondolni. Két hétig kitartott a feltöltődés, amit a Bakony és az ottani emberek nyugalma adott, de most már úgy érzem ideje újra visszamenni és újra tölteni a bio elemeket. Áram persze azóta sincs, mert az e.on malmai lassan őrölnek, úgyhogy újra lehet tesztelni az Goal Zero napelemes felszereléseit.

Következő héten vittünk Suunto Ambit órát is, ennek napenergiával való töltése sem okozott gondot.

A Goal Zero Lighthouse lámpáról töltve az Ambit, (a szemléletesség miatt választottuk ezt a megoldást) az alábbi adatokkal töltött: 13:17-kor 76% 13:22-kor 79%.

A mellékelt képek a Goal Zero egyik összetett töltőmegoldását mutatják példaként a sokrétűségre: Lighthouse és Guide 10 Plus termékek jelentik az alapot a Nomad 7 Solar panellal. Mi az érdekes a rendszerben és a képeken? A solar panel és a kialakított kapcsolások segítségével egy időben töltődik a Lighthouse lámpa, Guide 10 Plusban az akkumulátorok, amik lehetnek AAA illetve AA méretűek. Ezzel egy időben töltődik egy Ambit2 S készülék, vagy akár egy mobiltelefon. Este a Guide 10 Plus vagy a Lighthouse segítségével fel tudunk tölteni mobiltelefonokat vagy GPS készüléket, táblagépet. Az eszközök éjjel-nappal dolgoznak-működnek-töltenek.

Sokat hallunk a szervezet elsavasodásáról, és a sport jótékony hatásáról, azt mégis kevesen tudják, hogy az állóképességi sport intenzitással arányosan savasítja a szervezetet. Ez persze nem azt jelenti, hogy hagyjuk abba a sportot, hanem azt, hogy aki aktívan sportol, az még jobban figyeljen oda az étkezésére és még több lúgosító ételt egyen, hogy szervezete kirobbanó formában maradjon, és ne pedig szenvedjen. És hogy az egészséges és lúgosító étel is lehet finom, arra egy igen jó példa az alábbi receptünk. A vajas, krémes, habos tortákhoz szokott embereknek furcsa lehet elsőre, de semmiképpen sem kellemetlen élmény. Csak természetes és nyers összetevőkből áll, vegán és nagyon könnyű megcsinálni, még sütő sem kell hozzá. Magok és gyümölcsök, semmi más.

                                                                                            
Lúgosító gyümölcstorta

Tortalap:

Őrölt mandula, dió vagy mogyoró a tortalap alapja. A dió nagyon finom és enyhe, a mogyoró erőteljesebb, a mandula kicsit marcipános ízt ad. Még jobb a magok testre gyakorolt hatása, ha őrlés előtt beáztatjuk őket 1-2 napra. Utána mixerben könnyen apríthatók.
Frissen facsart narancslevet magozott érett datolyával (vagy szárított datolya esetén 1 napos áztatás után) mixerben elkeverünk. Ezt hozzáadjuk a magőrleményünkhöz és jól összekeverjük. Golyóvá gyúrjuk, amit aztán 15-20 cm átmérőjűre szétlapítunk 1,5 – 2 cm vastagon egy tányéron, tálban, vagy tálcán, minden képen olyan helyen, ahol a torta eredeti helye lesz, mert utána már nem mozdítható, különben szétesik. Ezt az alapot persze ízlés szerint lehet fűszerezni (fahéj, kardamom, vanília, citrom-, vagy narancshéj, kókuszreszelék, vagy kókusztej kitűnő választás). Érdemes a torta alapot pár órát pihentetni, tésztásabb állaga lesz.

Töltelék:

Bármilyen idény gyümölcs lehet a töltelék, most igazán nagy a választék és az árak is megfizethetők, amit ha nem elég édes, akkor datolyával lehet összeturmixolni, így édesíteni. A masszát a torta alapra kenjük. Erre banán karikákat, ananász darabokat, bogyós gyümölcsöket, almaszeleteket, fél barackokat, bármilyen magot, vagy kókuszreszeléket rakhatunk dekoráció és ízesítés gyanánt.

Kísérletezz bátran saját ötleteiddel, nem lehet elrontani. Egészséges, finom és jól telít, 1-2 szelet elég is egyszerre, a bűntudatot pedig most elfelejtheted!

Kész! Egészségedre!

Augusztusban vettünk részt Eisenerzben egy érdekes versenyen, mely Ausztria legnagyobb ma is működő ércbányájában kerül megrendezésre immár 10 éve. A gyönyörű hegyi környezetből már messziről kilóg egy vöröses piramis, ami több évtizedes külszíni fejtés eredményeként alakult ki a hegyből. A verseny a bánya legaljától a hegy csúcsáig tart. Cél a 12,5 km, valamint a 735 m szintemelkedés minél gyorsabb legyőzése. 1500 résztvevővel indult idén a futam, ebből kb. 400 fő nordic walking kategóriában nevezett velünk együtt. Ugyan nem győzni mentünk, hanem körülnézni, de még ezzel együtt is úgy jöttek össze a dolgok, hogy azt sikerült kipróbálnunk, hogy hogyan ne induljunk neki egy versenynek. Rögtön az induláskor kiderült, hogy extrém vállalkozás lesz a dologból, mivel már a Sarkcsillag Sport boltot sem sikerült a nyitvatartási időnek megfelelően 18 órakor bezárni. Budapestről 22 óra táján tudtunk csak elindulni, volt még egy gyors bevásárlás Győrben a Tescoban, majd folytattuk jó 400 km-es utunkat Eisenerzbe az autóban eszegetve valamit vacsora gyanánt. Eisenerz közelében még nagy köd is lassított minket az éjjeli kómás vezetésben, így sikerült hajnali fél négyre megérkeznünk. Rövid autó átrendezés után 4 órát tudtunk aludni a másnap délelőtti rajtig. A reggel 8 órai ébresztőhöz a kocsi tetején dobolt az eső és igen hideg volt, alig több mint 10 fok. Kialvatlanul, ázva-fázva, szendvicset eszegetve vacsorára és reggelire igen motiváltnak érzetünk magunkat a verseny központjában felbámulva a nagy vörös szörnyre, aminek 26 lépcsős szerpentinjéből 13 várt ránk. Aztán az eső lassan csepegéssé szelídült, de a hideg kitartóan maradt. Nagy levegőt véve beneveztünk és kezdtünk készülődni. A bánya parkolója rogyásig megtelt autókkal és az 1500 fős mezőny bottal és a nélkül lassan szállingózott a rajthelyre. A 10. évfordulóra való tekintettel egy dobhártya szaggató robbantásra indult a mezőny, elől a futók, mögöttük a nordicosok. Ferivel mi zártuk a sort, fél kómában a mezőny legvégéről rajtolva. Nem voltunk túl elszántak a nehéz éjszaka miatt, ráadásul sokat fényképeztünk, de aztán csak elkapott minket a gépszíj és szépen sorban előztük be az embereket. A nem kezdő sétálgatóknak való verseny ellenére azt kell mondani, hogy egy hölgy kivételével a többi kb. 397 fő igen messze volt a nordic walkingtól, ők két bottal gyalogoltak fel a hegyre, maradjunk ennyiben. Teleszkópos, 2-3 részes túra botok csörgő-zörgő hada mellett mentünk el, mozdulatlan vállak és hátak sora ahova csak néztünk. Ezzel együtt viszont el kell ismerni, hogy a tempó nem volt gyenge, igen komolyan kellett dolgoznunk, hogy sorban menjünk el az emberek mellett. A hűvös idő itt már kifejezetten előny volt, mivel az emelkedőn felfelé már nem fáztunk maximumon hajtva magunkat. A 735 méter szintemelkedés közel harmada az utolsó két kilométerre esett, igazi csemege volt. A táv kb. felétől már nemcsak a nordic walkingos mezőny előttünk rajtolt tagjait előzgettük, hanem a futók sereghajtóit is, ami szintén azt bizonyítja, hogy igen szép tempót lehet menni jó technikával. Igazából az az egy fiatal hölgy volt méltó ellenfél, aki jó bottal és helyes technikával jött velünk, egymást hajszolva egyre gyorsabb tempóra, mindenki más apránként elmaradt mellettünk. A verseny ellenére nagyon kellemes és baráti hangulatban telt az idő, az utolsó szakaszon már több célba ért futó is visszajött a lejtőn, hogy buzdítsa a fújtató nordicosokat és haldokló futókat. A csúcs közelében pedig az Erzbergi ördögök két drukkoló csapata csapott oltári lármát dudákkal, és olyan méretű kolompokkal, amik 3 órás lengetése már önmagában is komoly sportteljesítmény volt. Olyan hangulatot teremtettek a drukkoló rokonokkal és a már befutott futókkal együtt, hogy az ember az utolsó 200 méteren azt hitte, hogy a Tour de France befutóján van, nagyon jó érzés volt. A célban azonnal nyakunkba kaptuk az emlékérmet. Izzadtan néztünk körül a ködbe burkolódzott csúcsról. 1 óra 51 perc alatt tettük meg a 735 méter szintemelkedést 12,5 km-en, ami 6,7 km/órás átlagsebesség. Ott helyben megszületett az elhatározás, hogy következő évben 8 km/órás átlaggal kell megcsinálni a távot 1,5 óra alatt felérve. Még a hegytetőn a célban megkaptuk a bőséges befutó csomagunkat, majd egy mellényt és dzsekit felvéve beálltunk a nem rövid sorba a buszhoz, ami visszavitte a résztvevőket és drukkereket a völgyben lévő versenyközpontba. Bő egy órát álltunk sorba 8 fokban, úgyhogy mire buszra szállhattunk már kék volt a szánk széle és elgémberedtek az ujjaink, legközelebb biztosan minden meleg holminkat előre küldjük a célba a versenyszervezőkkel. A célban minden résztvevő egy nagy tál bolognai spagettit kapott még, majd elkezdődött a díjkiosztó. A futók között 20-25 kategóriában hirdettek győztest és díjaztak különböző embereket, míg a nordic walkingosokról egy szó sem esett, amit igen furcsálltunk egy ilyen múlttal és ilyen létszámmal megrendezett futó és nordic walking versenyként meghirdetett eseményen, ez tehát nemcsak kis hazánkra jellemző úgy látszik. Ezzel együtt is motiváló kihívás és szép élmény volt a verseny.

Az igen rövid és kényelmetlen éjszaka és a verseny fizikai megpróbáltatásai után laza 12 órás alvással pihentük ki fáradalmainkat. Vasárnap gyönyörű napsütésre ébredtünk és az apró, 18 méter mély, jéghideg vizű, smaragdzöld tengerszem partján költöttük el reggelinket. Közben az előttünk szinte függőleges falként a tengerszemből kinövő hegyet nézve nem tudtuk elképzelni hol vezethet az az ösvény a csúcsra, melyet a térkép jelzett, úgyhogy kíváncsian vágtunk neki az útnak. Az ösvény hirtelen emelkedett és nagyon gyorsan nyertünk szintet, a tó, ahonnan indultunk gyorsan törpült és vált először asztalterítő, majd zsebkendő nagyságúvá. 1 óra izzasztó kaptató és helyenként kicsit kézi segítséggel megoldott mászás után GPS-es Suunto Ambit óránk 1 km megtett utat mutatott mindössze, ehhez viszont 500 méter szintemelkedést, amiből azért lehet az ösvény meredekségére következtetni. 1,5 óra kitett sziklaoldalban való mászás után lankásabb alpesi legelőn és sziklás részen jutottunk el végül 1200 méter megmászása után a Hochblaser csúcsra. A csúcskereszt tövéből gyönyörű rálátásunk volt a környező hegyekre és az előző nap meghódított vörös piramisra, az ércbánya hegyére. Kis csemegézés után elnyúltunk a vastag alpesi fűben és néztük, ahogy a szél kergeti a felhőket a fejünk felett. Amikor úgy éreztük, hogy eleget lustálkodtunk nekivágtunk a lefelé vezető útnak. Könnyűnek ez sem volt mondható azzal együtt, hogy lankásabb és kevésbé sziklás volt, mint a felfelé vezető út. Végül a hegyről lezúduló olvadékvizet elvezető folyómederben érkeztünk vissza a völgybe és csatlakoztunk be ismét a tó körül vezető sétaútba, mely visszavitt minket a parkolóba az autónkhoz.

Bár az időjárás nem volt tökéletes, mégis nagyon jól sikerült a júliusi osztrák aktív nyári program. A csapat inkább ínyenc volt, mint rekordokat hajhászó sportőrült, de ezzel semmi baj nem volt, hiszen a programot pont személyre tudtuk szabni.

Szerdán még nyári kánikulában utaztunk ki Ramsauba és „vonóztunk fel” a Rittisberg hegyre, ahol egy kisebb körtúrát tettünk bemelegítés képen. Ameddig a szemünk ellátott áfonya bokrok kísértek bennünket a csúcsig, ahonnan igen giccses kilátás nyílt a Dachstein csúcsra, így megszemlélhettük másik napi túránk útvonalát is. A felvonó állomásához visszaérve inkább egy jó pofa hideg sör és finom áfonyával dúsított fagyi mellett döntöttünk, így gyalog mentünk le a hegyről átbeszélgetve az utolsó lift indulását. Este háziasszonyunk titkos dresszingjeivel ízesített salátákkal és finom vacsorával várt minket, mi pedig hősiesen helytálltunk az étkezésnél.

Reggelire finom kenyerek, sokféle sajt, saját háztáji tojásuk, vajuk, joghurtjuk és ebből készített kőrözött és egyéb finom krémek vártak minket. Reggeli után szép nyári kánikulában vágtunk neki a Silberkar szurdok meghódításának. Jegesen hideg kristálytiszta vizű türkiz kis tó köszöntött minket a völgyben, majd lépcsőkön, sziklákon felmászva kísértük felfelé a hideg permetet szóró bővizű vízesést egészen a szurdok tetejéig. Kitikkadva értünk fel a sziklaperem alatti hüttéhez, ahol a ház össze sütijét és italát végigkóstoltuk. Nem siettünk, jó beszélgetés és lustálkodás után indultunk neki az átmenetileg felfelé vezető lefelé útnak, ami keskeny, gyökerekkel gazdagon ellátott út volt. Lent egy öreg vízimalom meglátogatása után mentünk volna a lézeres lövészetre, amit a beígért eső elmosott. Így bánatunkban újabb korsó söröket gurítottunk le az olimpiai centrumban mielőtt vacsorázni mentünk volna. Az idő lehűlt és az eső sem volt ideális a grillezéshez, de mi nem hagytuk lelombozni magunkat. Grillteraszt rendeztünk be az eresz és a napernyő alatt és nagyon finomat ettünk a zuhogó esőben. Jutalmul nemcsak nagyon finom házi süteményt kaptunk desszertnek, hanem gyönyörű dupla szivárványt is. Az estét közös fényképnézegetéssel és jó kis beszélgetéssel zártuk.

Pénteken hideg és borús napra virradtunk, de optimistán vágtunk neki az útnak a Dachstein csúcs felé. Először az Austria hüttét látogattuk meg, ahol részletes vezetést kaptunk a múzeumban, onnan gyalogoltunk még tovább fel a gleccserfelvonó völgyállomásához. Pár perc alatt jutottunk fel 2700 méterre, ahol tejfehér ködben találtuk magunkat, 5 méternél messzebb nem lehetett látni, így a kilátást a sok napos képről képzeltük magunk elé. A jégpalotában sajnos nagy csalódásunkra a gleccserhasadékot már nem lehetett megnézni, mert összezáródott a gleccser. Ezen bánatunkat a felvonó éttermében kis ebédbe fojtottuk, ahol a nem éppen ideális idő ellenére teltház volt. Lefelé is megúsztuk az egész napra ígért esőt. Az alsó állomástól egy új útvonalon tértünk vissza a szállásunkra, közben kecskét és nyuszikat etettünk, házi tejet vettünk és pöfeteg gombát is szedtünk. Jó étvággyal láttunk neki a sült pisztrángnak, amivel háziasszonyunk kedveskedett nekünk, nem beszélve a sütiről utána, amiből több kör repetát is kértünk, olyan rossz volt.

A szokásos friss házi finomságokból álló reggelink után ismét borús, esőre hajló időben indultunk neki a Rittisberg körüli túránknak. Angliát idéző párás, ködös erdőben és ösvényeken kerültük meg a hegyet és gondosan útba ejtettük a környék legöregebb hüttéjét ami 400 éve áll a vándorok szolgálatában. Ott megkóstoltuk a helyi császármorzsát, amit plafonig érő lánggal tálalnak, de a komoly méretű sertéssülttel készített nagy karéj kenyér is szép emlék. Sajnos közben eleredt az eső és egyre jobban esett, de a csapat hallani sem akart az autós mentésről, hanem hősies vágtában hazagyalogolt. Bőrig ázva, de fülig érő szájjal gyűltünk össze a kandalló körül, amiben már ropogott a nekünk megrakott tűz. A legjobb helyekért meg kellett küzdenünk a macskákkal, de végül győztesen szárogattuk ruháinkat a kandalló párkányán ülve. Közben besegítettünk az éppen készülő 8 kg-os házi kenyér gyúrásába is. Egy kis báránysülttel pótoltuk az elhasznált kalóriákat este, ami bárányka szegény nem régen még 2000 méteren legelészett a háziak birtokán. Desszertnek egy habkönnyű túrós tortát kaptunk, amiből ismét rosszullétig repetáztunk és hiába kértük a receptet, mert állítólag csak úgy érzésre készül sajnos.

Vasárnap reggel saját gyúrású kenyérből ehettünk. Az idő még mindig borús volt, a programunk viszont igen sűrűvé vált az elhalasztott lövészet és az idő közben felfedezett desztilláló miatt. Reggeli után a lövészettel kezdtünk. Persze az eső pontban akkor kezdett el zuhogni, amikor a program indult, de volt benne annyi becsület, hogy mire a bőséges magyarázat után kézbe kaptuk a fegyvereket elállt. Mivel a víz helyenként bokáig ért a fűben, így a fekvő lövéstől eltekintettünk. A csapat egy részét nehezen lehetett rávenni a lövészetre, de a végén már alig lehetett kivenni a kezükből a fegyvert. A lelkesedést a váltó verseny ötlete törte meg újból, de végül itt is a gyermeki játékszenvedély győzött és úgy futott még az is a verseny hevében, aki a legjobban tiltakozott a futás ellen, ami amúgy nem volt kötelező, lehetett gyalogolni is, csak számolni kellett a verseny eredményre gyakorolt következményével. A lányokról kiderült, hogy nem javasolt az útjukba állni, mert igen jól lőnek, bár az igazi veszélyt a Feri jelentette, aki bármilyen helyzetből bármit eltalál, szóval vele érdemes egy csapatban lenni, különben nincs esély a győzelemre. Amint végeztünk az eső újból eleredt és mi már mentünk is tovább a desztillálóba, ahol megmutatták nekünk hogyan nyernek a fahatáron növő törpefenyőből értékes olajat és készítenek belőle mindenféle gyógyító terméket. De a desztilláló díjnyertes pálinkákat is készít, amiket megkóstoltunk és vettünk is belőlük. Innen már hazafelé vettük az irányt, és terv szerint még felmentünk felvonóval a Planai hegyre, ahol 14 órakor 5 fok volt és igen erős szél. A bátrak mentek egy kis kört a hideg ködben, a többiek pedig a jó meleg hüttében ebédeltek. A hegyről leérve köszöntünk el egymástól és indult ki-ki hazafelé. Az elkészített fényképek számából arra lehet következtetni, hogy a túrát a résztvevők is nagyon élvezték.

A szombati túrán minden stimmelt: novemberhez méltatlan tavaszi idő, igen számos és lelkes csapat és gyönyörű táj. 

 Nem volt túl bíztató az egész héten át tartó hideg, nyirkos, esős időjárás, de szombatra legalább esőmentes napot ígértek. Ebben reménykedve gyűlt a csapat a tihanyi parkolóban, ahol az első gondunk az volt, hogy napszemüveget senki sem hozott. Közös bemelegítés után szép libasorba fejlődve indultunk útnak. A barátlakásokig és vissza viszonylag szűk ösvényen haladtunk, így visszanézve komoly kígyózó sort láttunk.
Lecsúszkáltunk a forráshoz is, majd indultunk tovább. A Külső-tó közelében már szélesebb ösvényeken haladtunk, a csapat pedig kondi és beszélgetési témák szerint kezdett csoportokra oszlani. Újra és újra ámulatba ejtett minket a már tavaszias időjárás, ami még hosszabb főben ülős pikniket is lehetővé tett november közepén.  Aztán jöttek az emelkedők és a gyöngyöző izzadság a homlokokon, de a gerincről a Sajkodi-öböl felé elénk táruló látvány kárpótolt mindenért. Tavasszal ilyet nem látni, mert a kilátás legnagyobb részét a fák lombja takarja olyankor. Erdei ösvényeken mentünk tovább, majd pihenésként az újoncokkal gyakoroltuk a technikát. Utolsó előtti állomásunk az Aranyház nevű gejzírkúp volt, aminek senki nem tudott ellenállni, hogy fel ne másszon rá. Sok szép képet készítettünk ott háttérben a Belső-tóval és az apátsággal. A célegyenes sem volt éppen csúnya terep.  A lemenő Nap aranyló fényében érkeztünk be Tihanyba a Belső-tó melletti, csendben legelésző szürke marha gulyával tarkított gondozott gyepen. Senki sem bánta, hogy végre leülhetett. Utolsó erőfeszítésként még felmásztunk az apátsághoz és már giccsbe hajló tájban, a Balatonnal a háttérben, rózsaszínű felhők előterében nyújtottunk, hogy izmaink és inaink jó állapotban legyenek. Aztán végre nekiláttunk a tortáknak.
A legnagyobb öröm számunkra az volt, hogy sokan elámultak Tihany ezen arcán, mert nem is gondolták, hogy ilyen szép tájak övezik a mindenki által ismert települést és apátságot.

Csapattársaink élményei:

„Nagyon-nagyon jó volt a tihanyi túra, nem bánom, hogy ma úgy érzem, mintha kétoldali csípőlövésem lenne. Hihetetlen, hogy az ország keresztmetszetét adta a csapat. Köszi a szervezést és vezetést, álomszép az a környék, de senki nem tudja, mert mindenki csak az apátsághoz rohan a túlsó oldalra. Nagyon haragudnék magamra, ha ezt kihagytam volna!”
„A túra nagyon jó volt, és a torta a végen meghozta a katarzist.”
„Hálás köszönet Nektek a tihanyi élményért!!! Eltérő korosztály, eltérő kondíció, eltérő egészségügyi állapot, eltérő nemek, de azonos igények  - jól érezni magunkat ezen a napon a nordic walking segítségével. Ezt az élményt sikerült Nektek megvalósítani! Jól előkészített és tervezett program, szakszerű, bájos, empátiával telt túravezetés, csodálatos idő. Minden együtt volt!”
 „Nagyon köszönöm ezt a szép hétvégét! Soha nem láttam még Tihanyt ilyen szépnek, és nem is ismertem ezeket a részeit.
Azt hiszem nagyon sokan elmondhatjuk, hogy eddig az Apátságon kívül mást még nem is  láttunk ott.  De ami még fontosabb! Féltem egy kicsit nekivágni ennek a túrának, mivel az alaptanfolyamot elvégezve teljesen kezdő voltam, ráadásul ülő munkát végeztem egész életemben, vannak már egészségügyi problémáim is, és nem is sportolok, mozgok igazán, na meg  néhány évtizedet megéltem már! De a hangulat feledtette velem mindezt! Alig várom, hogy legyen folytatás! Felejthetetlen élmény volt ezzel a csapattal együtt lenni!!! A torta pedig fenséges volt.”
„A szombati túra tényleg nagyon jól sikerült, azóta abból "élek", ezt is köszönjük!”

Feladtuk magunknak a leckét, hogy legalább ilyen jó túrát szervezzünk legközelebb is, de igyekszünk megfelelni a kihívásnak.

Az időjárás ismét kegyeibe fogadott minket, hiszen gyönyörű időnk volt. A Mátra aranysárga és izzó vörös színekben ragyogott a napsütésben. Budapest még alig sárguló erdeihez képest igazi meglepetés volt az a meleg színorgia.

Pénteken a késő délutáni megérkezés után rövid gyakorlás volt, majd bőséges vacsora után kellemesen elbeszélgetett a társaság, s korán nyugovóra tértünk. Szombaton reggeli után csatlakoztak hozzánk akik csak a szombati túrára jöttek, s így együtt Molnár Tamás tanár úrral vágtunk neki  a 16 km-es távnak. Mátraszentistvánon vettük be magunkat az erdőbe és kezdetét vette az élő botanika óra a tanár úr segítségével. Kiderült, hogy akár jól is lakhatnánk a különböző gombákkal, növényekkel, termésekkel, ha nem várt volna ránk kiadós vacsora. A sok látnivaló miatt lassabban haladtunk, sokszor megálltunk nézelődni, meghallgatni az érdekes tudnivalókat az erdőről lakóiról. Első komolyabb pihenőnk Fallóskútnál a Mária kegyhelynél volt, majd onnan felmásztunk az Ágasvári turistaházhoz,  ahol jót lakmároztunk sült virsliből és kolbászból. Onnan a bátrak még a kettős csúcsot is meghódították, a kényelmesebb csapat pedig szintben ment tovább és nem sokkal Mátraszentistván előtt találkozott újra a két csapat. Nyújtás után az egynapos túra résztvevői rövid pihenő és egy sztrapacska után indultak haza, a többiek zuhanyozás után grillvacsorára gyűltek egybe.  Az este hűvös volt, de a grill melege és füstje mellett jóllaktunk. Utána gázmelegítők alatt néztük és hallgattuk Koppány hegyi élménybeszámolóját indiai, tibeti és európai magashegyi havas kalandjairól, melyhez jól passzolt lefagyó lábunk.

Vasárnap egy rövid galyatetői túra és egy Walk in Balance túra között választhattak a résztvevők. A rövid levezető programot nyújtás zárta, majd kora délután indultak a telekocsik hazafelé.
Megállapítottuk, hogy a Mátra nem csak tavasszal, de ősszel is gyönyörű, melyről a képek is tanúskodnak. Tavasszal újabb túrára megyünk ezen a környéken, aki tehát lemaradt, még 2009-ben bepótolhatja a mulasztást.

Bár az időjárás előrejelzés mindent megtett, hogy elriasszon mindenkit a szeptember közepi hétvégéi szabadtéri programoktól, azért közel 20 fő vágott neki boldogan a bakonyi betyárok nyomdokain a túrának.
Szombaton borongós időben találkoztuk Várpalotán, ahol a helyiek fel is adták a részvételt. Később azonban a bátrak díjaként ragyogó napsütésben néztük meg a Pusztapalota várromot, majd felmásztunk az Öreg Futóné toronyba is, ahonnan az egész Bakonyt be lehetett látni, sőt még a Balatont is. Végezetül a tési szélmalmokat látogattuk meg. A 22 km-es túra után igencsak fáradtan mentünk Várpalotára vacsorázni, ahol a régi tiszti kaszinók hangulatát idéző étteremben, tánczene hallgatás közben a töltöttük fel szénhidrát raktárainkat. Igen hosszan várakoztunk az ételre, de megérte, mindenki szép adagot pusztított el, ringatásra pedig senkinek nem volt szüksége utána, bár nem mindenkinek volt nyugodt éjszakája, mivel a Mária napi búcsú okán rendezett diszkó miatt remegtek az ablakok fél éjszaka.

Vasárnap már kicsit borongósabb volt az idő, de száraz. Ez ellen úgy védekeztünk, hogy igen komoly svédasztalos reggelizést rendeztünk, majd elkészítettük szendvicseinket is. A rövidebbik túranapot Magyarország legnagyobb szélerőművénél kezdtük, majd visszaugorva az időben meglátogattuk Jásdon a műemlék vízimalmot, ahol házi készítésű kecskesajtot, fahájas körte és bodzalekvárt is vásároltunk a mlaom megtekintése mellett. Utána pedig jött a túra a festői Római-fürdőhöz a szurdokon keresztül. Az addig száraz idő miatt ugyan a vízesés nem volt túl bővizű, a szurdok mégis mély benyomást tett ránk. Aznap igen sok alkalmat találtunk szendvicseink pusztítására, így a szurdokban is. Végül a Szent-kútnál fejeztük be a túrát. Az időjárás még a nyújtást is kivárta, s csak akkor kezdett esni, amikor már indultunk az autókkal.

Szalamandra vasúttal a Schneebergre (osztrák nordic trekking túra)

Óriási szerencsénk volt az időjárással. Az indulás előtti napokban szinte óránként néztük az időjárás jelentést, mert itthon ömlött az eső és egész hétre ilyen időt jósoltak. De a szerencse velünk volt, egyedül a szombati túranapon volt napsütés és igazi túraidő.
Kicsit korán, még ásítozva indultunk útnak Pestről, Győrből, Sopronból és a Balaton mellől, hogy aztán fél 10-kor összetalálkozzunk Puchbergben a vasútállomáson. Jó hogy volt foglalásunk, mert kacskaringós sorban várakoztak a vonatra.

Itt a tervnek megfelelően kétfelé oszlott a csapat; 10 bátor jelentkező gyalog vágott neki a hegynek, 14-en pedig a vonattal. A vonatút 50 percig tartott és gyönyörű tájon vitt fel minket a hegy meredek részén. Közben persze gondosan betervezett óriásbukta-evő megállóval, ahol a napi kalória bevitel egy tekintélyes részét máris megoldottuk. A vonatból kiszállva kaptunk botra és teljesítettük a maradék kb. 300 méter szintkülönbséget, aminek az utolsó szakasza igen komoly mászás volt. Itt le is lassult a csapat rendesen, de a nehéz terepet és a meredek hegyoldalt nézve erre volt is alibink. A szeles, hűvös csúcson aztán bevártuk egymást. Ott kicsit elüldögéltünk, nézelődtünk még mielőtt a közeli hüttében elfogyasztottuk volna szendvicsünket, meleg teánkat. Terveink szerint ezután indultunk volna a gyalogosan feljövő csapat elé, akik viszont olyan jó tempóban haladtak, hogy mire útnak indultunk volna eléjük, már fel is értek a menedékházhoz. ők még tovább mentek a közeli csúcsra, mi pedig lenéztünk a hegynek azon az oldalán, ahol ők feljöttek.

A gyalogos csapat 6 km alatt 800 m szintkülönbséget győzött le, ami sokszor szabályos mászás  volt, ahol a kezeket is kellett használni, tehát a nordic walking botokat többször is le kellett tenni, helyesebben fel a hátizsákra a biztonság érdekében. Itt nem volt helye tériszonynak, nyafogásnak, menni, mászni kellett, de nagyon jól állták a sarat. A napsütötte fennsíkon a puha, Nap melengette fűben elnyúlva még relaxáltunk kicsit, mielőtt mind a 24-en együtt elindultunk volna lefelé.

Úton a vonat végállomása felé még beültünk az egyik hüttébe egy jól megérdemelt evésre. Utána az erősek még egy közeli kis csúcsra felszaladtak, a többiekkel pedig visszabandukoltunk a Szalamandra vasút végállomásához.

Végezetül egy jót nyújtottunk még együtt lábunk alatt Puchberg városával, mellettünk a hegyi kápolnával, majd megküzdöttünk helyünkért a zsúfolt vonaton. Lefelé menet még egy kis buktavásárlás, nézelődés, de már sokak feje bólogatott a fáradtságtól.

A parkolóban aztán ki-ki autóba szállt, vagy még kicsit nézelődött a festői kis városkában és a késő esti órákban szerencsésen mindenki hazaért. A másnapi edzésen aztán nem volt nagy tülekedés, mindenki inkább a pihenést válaszottta.

Igazi tavaszi időben és népes csapattal teljesítettük az Óbuda-Solymár, Szarkavár 17 km-es túrát.
Az óra átállítás szerencsére csak egy embert tréfált meg, a többiek mind jó időben voltak a gyülekező helyen. Rövid energetizáló gyakorlatok után vágtunk neki az útnak.
Ezen a túrán sok olyan résztvevő is volt, aki itt próbálta ki először a sportot, s még a délutáni visszaérkezés után is úgy gondolta, hogy egy tanfolyam keretében jobban is szeretné megismerni ennek a sportnak a relytéjeit.
Az utunk gyönyörű tájakon vezetett, meglepő, hogy Budapest közvetlen közelében is milyen szép helyeket lehet találni. Az ösvények mentén számos virág nyílt, sok helyen kellmes ibolya illatban gyalogoltunk. Mivel a népes társaságban különböző korú és edzettségű emberek voltak, ezért kétfelé oszlottunk. A társaság egy része gyorsabban, helyenként kicsit meredekebb útvonalon ment, míg a kezdők és lassabb tempót kedvelők könnyebb ösvényen mentek. Természetesen az út nagy részében együtt haladtunk.
A kb. két éve felújított vár rendezett látványa sokakat meglepett. Rövid picknick alatt megismerkedtünk Solymár és a vár történetével, majd újult erővel indultunk vissza egy másik, rövidebb útvonalon. A szokásos közös nyújtás után búcsúztunk el egymástól.

 Túrázók álma volt az időjárás, amiben nekivágtunk a 2076 m magas Schneeberg csúcs meghódításának. Ragyogó napsütés, lágy szellő, rengeteg túrasíző és túrázó, köztük meglepően sok magyar is. Egy szó mint száz, nem voltunk egyedül a hegyen. Nagy lendülettel indultunk neki az első meredekebb emelkedőnek a sípálya mentén, majd a sokkon túljutva megpihentünk az Edelweiss Hüttenél. Onnan már szelídebb szerpentines emelkedőn folytattuk utunkat egy darabig. A lankásabb rész után ismét egy komolyabb emelkedő következett, ahol már meg-megállva haladtunk, csokival és műzliszeletekkel doppingoltuk magunkat és pótoltuk az izzadsággal elvesztett folyadékot.  Ennek jutalma egy gyönyörű rétekkel tarkított,  szinte sík, fenyőkkel tarkított, meleg napsütéses szakasz volt. Itt ámuldozva, pihengetve haladtunk tovább, míg elénk tárult a nagy valóság és a fejünk fölé magasodott a csúcs. Szinte karnyújtásnyira volt előttünk a kereszt a tetején, mégis nagyon magasan a fejünk felett. A csapat minden tagja összeszedte maradék erejét és nekivágtunk az emelkedőnek.  Mivel régen esett hó, a túrasízők szinte sík jéggé csiszolták már az "ösvényt", mely ezen a részen többnyire 60 fokos meredekségű volt. A csapat ereje ettől vészesen kezdett fogyni, ahogy az időnk is. Hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy fő az élvezet és a biztonság és csak másodlagos a teljesítmény, ezért a magasság kb. 75%-ának teljesítése után végül is visszafordultunk, hogy még sötétedés előtt biztonsággal lejussunk a hegyről. A kellemes rétre visszaérve a langyos napsütésben tartottunk egy nagyobb étkezési-öltözési pihenőt. Mivel a Nap egyre alacsonyabbra szállt, vele együtt a  hőmérséklet is lement és a lefelé menet amúgy sem izzasztott meg minket úgy mint a felfelé mászás, emellett kezdett a  szél is élénkülni. Meglepő gyorsasággal ereszkedtünk lefelé, amiben valószínűleg a hidegnek is szerepe volt. 17 óra táján értünk vissza az autókhoz a sífelvonó lábához. Rövid csomagolás után pedig útnak is indultunk, mert a nagy teljesítmény után még 300 km autózás állt előttük hazáig. Jó lett volna feljutni a csúcsra, de így is nagy  élményben volt részünk. Nyáron újra megyünk, akkor már persze hótalp nélkül nordic walking botokkal és egy másik útvonalon, ahova várjuk a bátor túratársakat

Január 17-20. között nordic élményhétvégére mentünk Ausztriába, Bad Aussee-be. Az időjárás sajnos nem kedvezett nekünk, ez a képeken is jól látható, 3 napig zuhogott az eső. Csak az utolsó napon kegyelmezett nekünk, amikor már hazafelé indultunk. Azért vasárnap délelőtt még kiélveztük a felszakadozó felhőzet mögül kibújó Napot.

A csapat szinte csupa sífutó kezdőből állt, közülük azonban sokan rendszeres síelők voltak. Csütörtökön az utazás után azonnal mély víz következett, lécbérlés után neki is kezdtünk a gyakorlásnak. A nagy meglepetésen, amit a lécek csúszóssága, keskenysége és a tény, hogy csak a cipő orrésze van a kötésbe fogva jelentett, az első délután átestünk. Természetesen mindezt kellemesen zuhogó esőben. A bőséges vacsora után este még egy jókora sétát tettünk egy közeli, a hótól  egyáltalán nem látható tóhoz, majd közösen kávéztunk-teáztunk a közeli golfszállóban. Másnap reggel folytattuk a sífutás tanulását. Meg kellett ismerkedni a lejtőn való haladás és a kanyarodás fortélyaival, és tovább javítottuk a biztos mozgást. Kis hütte beli étkezés és pihenés után folytattuk a gyakorlást és a bátrabbakkal és jobb kondiban lévőkkel már 2, komoly szintkülönbséggel bíró kört is mentünk a Bla-Almban. A tányérokon nem sok maradt vacsorakor és ringatni sem kellett senkit. Harmadik nap kétfelé vált a csapat, akinek kedve és bátorsága volt, az hótalpas túrát tett a Loser-re. Az igazi vagányok hátukon vitték fel a sífutó léceket és azzal siklottak le, alaposan begyakorolva a sífutó lécekkel való lesiklás tudományát a kb. 6 km-es úton. Aki erre nem vállalkozott, az hótalppal lesétált, vagy sílifttel jött le. A többiek addig szorgalmasan gyakorolták a sífutást. Kicsit több mint 24 óra után már mindenki  biztosan állt a lécein és nagyon szép tempójú és ritmusú siklást produkált akár botok használata nélkül is. Délután még sífutás rogyásig. Visszaérve a szállodába ránk fért már egy jó kis közös nyújtás. Mindenki tudta, hogy fárasztó lesz ez a hétvége, de sokan azért nem számítottak arra, hogy olyan helyeken is izomlázuk lesz, ahol eddig nem is sejtették, hogy van izmuk. A vacsora aznap sem okozott gondot, mint ahogy az alvás sem. Vasárnap végre napsütésben róhattuk a köröket,  végre, meglátva amit addig csak körvonalakban láttunk a ködön és felhőkön keresztül, hogy milyen festői környezetben vagyunk. Dél tájban aztán zuhanyzás és pakolás után útnak indult a csapat hazafelé. Meggyötörve, de törve nem, sok élménnyel tértünk haza. Ennyi idő alatt is szuper kondit szereztünk, melynek megtartása most a fő cél. Ezúton is szeretnénk gratulálni a bátor résztvevőknek, hogy ilyen jó diákok és lelkes északi sportolók voltak! Aki lemaradt, de kedve lett volna csatlakozni hozzánk, azt szívesen látjuk márciusban.

Az időjárás jelentés ijesztgetése ellenére igen kellemes időben, nem túl melegben, lágy szellő kíséretében indultunk útnak patvarci főhadiszállásunkról. Esőriasztónak azért dzsekit vittünk. Rövid bemelegítés után vágtunk neki, és változatos tájon haladtunk keresztül. Tarlókon, erdős részeken, gáton gyalogolva jutottunk el a Szügyi-tóhoz. Ott egy hosszabb pihenőt tartottunk, ettünk-ittunk kicsit. Akinek kedve és ereje volt, azokkal megkerültük a szép fekvésű horgásztavat. Az ismét kiegészült csapattal közösen indultunk visszafelé. Nem sokkal Patvarc előtt azokkal, akik még egy kis kihívásra vágytak nekiindultunk pár domb megmászásának. A nordic walking botok új funkcióját tudtuk gyakorolni az elhanyagolt zöld jelzésen, ahol fejünk tetejéig ért a susnyás, úgyhogy a botokkal, mint bozótvágókkal törtünk magunknak utat. Kis izgalom is kijutott nekünk, mert két hölgy egy kanyarban ellenkező irányba indult mint mi, de szerencsére még a Szlovák határ előtt sikerült őket utolérni és visszafordítani. Ehhez a kis kalandhoz az is hozzájárult, hogy nem volt több helyütt térerő, úgyhogy legközelebb rádió adó-vevőket fogunk vinni.

No de minden jó ha jó a vége, egyszer csak a dzsungelből is kijutottunk. Gondos kullancsvizsgálat után folytattuk utunkat immár szelídebb tájakon. Kb. 15 órakor értünk vissza Patvarcra, ahol egy kellemes közös nyújtás és lazítás után rávetettük magunkat az addigra elkészült bográcsgulyásra, és bőséggel ettünk hozzá a házi sütésű kenyércsodákból is. A kalóriákat nem számoltuk, ettől a velünk túrázó dietetikus is eltekintett. Aztán kis beszélgetés és pihegés után lassan útnak indultak a telekocsik vissza Budapest, Miskolc és Nagymaros irányába. Jó volt, úgyhogy még sok hasonló túrát tervezünk!

Augusztus 11-én vágtunk neki 20 fővel a Bécsi erdőnek. Az augusztus addig kánikulával, szárazsággal telt, ez azonban a mi túránk tiszteletére megváltozott. A túra egy kellemes kb. 20 km-es kis szintemelkedésű útnak indult, amibe aztán az időjárás alaposan belerondított. Már induláskor borús, hűvös idő volt, Ausztriában 14 fokot mutattak a hőmérők és helyenként szakadó esőben utaztunk már az autópályán is. A kedvünkön azonban ez mit sem változtatott, töretlenül haladtunk célunk felé. A kiindulási pontra megérkezve is csak sok jót nem ígérő felhőket láttunk, de az eső csak szemerkélt, így bízva a jó szerencsében nekivágtunk a túrának. Az első hüttéhez érve már szépen kimelegedve ettünk-ittunk keveset és vettük le a dzsekiket, pulóvereket, majd indultunk tovább. Az eső elállt, és kb. 30 percig úgy tűnt, tényleg megússzuk szárazon a túrát. Egy fennsíkra érve a két csúcs közötti átkelésnél azonban olyan hirtelen és olyan intenzíven kezdett el zuhogni az eső, hogy még felöltözni sem volt időnk, szétázott ruhára meg már nem is volt érdemes. Vártuk mikor csendesedik és folytattuk utunkat. Erre azonban egész nap nem került sor, s mire ezt elfogadtuk, már egyszerűbb volt előre haladni mint visszafelé, így hát továbbmentünk. Ehhez aztán még igen szép szél is társult, ami libabőrt csalt csuromvizes lábunkra és kellemesen jegessé tette ránk tapadó vizes ruhánkat. Ami miatt mégis élvezetes volt a túra, az a szuper csapat volt. Biztos mindenki fejében megfordult egy-két csúnya gondolat azzal kapcsolatban, hogy minek is indult neki, de a többiek mosolya, optimizmusa és jó humora átlendítette ezeken a pillanatokon. Sportértéke azonban határozottan volt a túrának, erősítettük jellemünket, kitartásunkat, és a hideg miatt nagyon szép tempóban gyalogoltunk, úgyhogy a kondíciónk is javult. A nem optimális időjárásra tekintettel kb. 2 km-t rövidítettünk a túrán, és így értük vissza a kiindulási ponthoz, ahol a sofőrök elmentek az 1 km-re lévő autókért, a többiekkel pedig megszálltunk egy kis helyi éttermet. A mosdóban forró vízzel életet leheltünk lefagyott kezeinkbe, kicsavartuk vizes ruhadarabjainkat, akinek volt az autóban száraz csere ruhája, az boldogan felvette azt. Hogy azért kellemes dolgok is történjenek velünk aznap, egy jó ízűt ettünk és beszélgettünk még. Legnagyobb meglepetésemre az, aki a leglengébben volt öltözve, tehát a legjobban fázott, ráadásul már betegen érkezett, kérdezte meg mosolyogva az asztalnál, hogy mikor lesz a következő túra. Megnyugodtam, mert akkor mégsem lehetett annyira rossz. Aztán lassan elindultak az autók hazafelé. Az úton azonban még újabb megpróbáltatások vártak ránk, mert a határon úgy 1,5 órát, aztán az M1-esen még 30 percet álltunk a dugóban. Fényképek alig készültek, mert úgy zuhogott az eső, hogy a gépek érdekében elő sem vettük őket, egy mp3 lejátszó így is bánta a túrát, nem bírta elég jól a vizet. Mivel kicsit nedves volt a fű, a leülős, uzsonnázós pihenők is elmaradtak, mindent visszavittünk amit hoztunk az útra. Sebaj, a legközelebbi túrán ezt is bepótoljuk! Még egyszer gratulálok minden kedves teljesítőnek!

Június 30-án került megrendezésre ez a 16 km-es "teljesítmény túrácska" a Hortobágyi Nemzeti Parkban. A kicsinyítő képző nem az eseménynek, hanem a távnak szól, hiszen azért egy igazi teljesítmény túra 25 km-nél kezdődik. Szerencsére az idő kegyes volt hozzánk és bár párás, de felhős időben tehettük meg a távot. Igaz a pusztára jellemzően 0 m szintkülönbség volt, de a terep nem volt könnyű. A szittyós területeken az állatok patája mély lyukakat vályt, amiket az elmúlt idők tűző napsütése beton keménységűre szárított, így aztán igencsak a lába elé kellett néznie annak, aki nem akarta a bokáját kificamítani. Az ürgék is szorgalmasak voltak, azokba a lyukakba a botokat lehetett beleszúrni úgy, hogy szinte feléig eltűnt. Aki nem figyelt könnyen a botját is törhette így a lendületes gyaloglás közben. A túra elején lassabb tempóban kezdtünk, sok volt a látnivaló, el kellett készíteni a kötelező szürkemarhás képeket is, így itt elég sok időt veszítettünk, de megérte. Kb. a táv felénél kezdtünk belendülni és 7,5-8 km/órás átlag tempóval teljesítettük a 16 km-t! A borús idő ellenére is sikerült kicsit megpirulni, a kézfejeken ott volt a bot pántrészének és a pulzusmérő óráknak a fehér lenyomata. A célban kicsit megpihenve, nyújtás után sókristálytól fehér bajszos, mosolygós és büszke hölgyek és urak tervezgették már a következő túra hosszát és idejét.

Még a Gerecse 50-en sikerült két igen szép méretű sebet szerezni a sarkamra ami erősen elgondolkodtatott azon, hogy így érdemes-e nekivágni a 100 km-nek és esetleg teljesen tönkretenni a lábaimat. Mivel viszont a többieket én rángattam bele ebbe a kalandba, úgy éreztem, hogy nem tehetem meg velük, hogy meg sem próbálom. Így vágtunk neki a Kinizsi 100-nak május 19-én kora reggel részemről az esélytelenek teljes nyugalmával Gúth Erikkel és Nagy Attilával, és álltunk be az éjszakai zuhétól ázott aszfalton a szép hosszúságú sorba nevezni. Meglepően gyorsan ment és igen profi volt a szervezés is. A Gerecse túrával ellentétben itt minden info a szintkülönbségtől a vasútmenetrenden át a vízvételi helyekig pontosan adott volt.A teljesítés nem mindenki számára jelentett azonos feltételeket. Aki előre bejelentette, használhatott külső segítséget. Vagyis az indulók egy része szép méretű hátizsákkal a hátán indult útnak, sokan pedig egy mobiltelefonnal a zsebükben, őket kb. 10 km-ként a család vagy barátok várták kempingszékkel, friss folyadékkal és meleg étellel. Nekik a váltócipő, esőfelszerelés és esti melegebb holmik cipelésével sem kellett bajlódniuk. Tehát az eredmények értékelésénél azt is érdemes figyelembe venni, hogy ki milyen körülmények között teljesített. Mi a keményebbik megoldást választottuk. Igyekeztünk a felszerelést a minimálisra csökkenteni, de az időjárás miatt kénytelenek voltunk esőre is felkészülni, kettőnk lábának állapota miatt pedig a váltó zoknin kívül váltócipőt is vittünk. Az igazi súly azonban mégis csak a folyadék és az ennivaló volt. Én pulzusmérő órám alapján 9.540 kcal-át, a fiúk 10.450kcal-át égettek a 100 km alatt. Mondja valaki ezek után, hogy ez nem fogyaszt!Ezen a távon kb. 1100-an indultak, ez a létszám azonban kellemesen eloszlott az úton. Végig nagyon baráti és sporttársi volt a hangulat. Úgy gondolom, hogy akikkel egy időben gyalogoltunk, azok közül kevesen nem emlékeznek a három őrült botosra.  Meglepően sokan tudták, hogy ez a nordic walking, sokan azok közül akik mellénk szegődtek az út hosszabb-rövidebb szakaszain érdeklődve kérdezősködtek tőlünk. Nordicos barátoktól hallottam a túra után, hogy ismerősük mesélt a három botosról, akik olyan harmonikus, profinak kinéző mozdulatokkal, és jó tempóban gyalogoltak. A magunknak való bizonyítás mellett nem titkoltan ez is célunk volt, hogy népszerűsítsük a sportot, és megmutassuk, hogy téves kép él a nordic walkingról azoknak a fejében, akik úgy gondolják, hogy ez csak nagymamáknak és háziasszonyoknak való sport. Azt gondolom ez a könnyedség, lendület és a jó kedv vonzotta azokat körénk, akik a túra egyes részein velünk „húzatták” magukat, hogy mozgásban maradjanak. Reggel kellemesen borús, hűvös időben lehetett haladni, ami ilyen túrákhoz ideális. Sajnos mire kiértünk az erdős részről nyoma sem volt a felhőknek, nyílt terepen, tűző napon kellett gyalogolni. Több helyen jó fej helyiek is segítettel kertből kilógatott locsoló formájában, vagy a tokodiak ismét kitettek magukért, széles mosollyal és nagy szeretettel töltötték ők is a résztvevőkbe a vizet és a zsíros kenyeret, amire 50 km-nél már szükség is volt. Mogyorósbányán már délutáni időben az embernek azzal kellett fejben megbirkóznia, hogy még csak a táv felénél tart, sajog már több tagja és még csak akkor közelgett az esti szakasz. Minden kín és fáradság mellett azért egyfolytában téma volt köztünk, hogy milyen szép ez az ország. Domborzatilag nézve a túra második felében már kevesebb szintkülönbség volt, bár ezt mi nem igazán éreztük úgy. A Pilisből átgyalogolva a Gerecsébe aztán szépen lassan ránk sötétedett. A bányahegyi 70 km-nél lévő ellenőrző pont valahogy soha sem akart elérkezni. 11 óra tájt már ránk fért egy kiadósabb kalóriapótlás. Este a szervezet normálisan pihenőre térne, minden életfunkció lelassul, nekünk viszont tartva a tempót tovább kellett menni. Előkerültek a fejlámpák és azok fényében indultak tovább az emberek, s mi is. Ilyenkor az ember sajnálja magát, aztán arra gondol, hogy már csak ennyi és annyi van hátra. Minden esetre a fáradság miatt már egyenesen menni is nehéz, sokszor alig tudtunk embereket megelőzni, mert „faltól falig” támolyogtak az ösvényen. Az emberek is egyre csendesebbek lettek, nem volt már hangos csevegés, mint délelőtt. Az energiapótlásra ilyenkor már egyre sűrűbben van igény, kedv a megállásra, pakolásra, sőt még a rágásra is egyre kevésbé. Az evések után hirtelen meggyorsul a tempó, de amilyen gyorsan javul, ugyanúgy esik vissza a mélypontra.A botok nagyon kellemes ritmust adnak a mozgásnak, éjjel hosszabb aszfaltos szakaszon próbáltunk bot nélkül menni, hogy ne zajozzunk annyira, de párszáz méter után megint bevetettük őket, mert hiányzott a ritmus és az extra erő a tempó tartásához.Aztán lassan hajnalodni kezdett, a felkelő Nap kicsit felpörgetett minket. Úgy reméltük mindjárt befutunk, de mindig ment tovább az út a kanyarok után, aztán végre mégiscsak megláttuk Szárliget házainak tetejét, és utolsó erőnkkel elértük az iskolát. Sok időnk azonban nem volt, mert már ment is a vonatunk hazafelé. A Déliben merev lábakkal lekászálódtunk a vonatról, hátranézve érdekes kép tárult elénk. Mint egy rokkant csapat sántikáltak és vánszorogtak a bátor túrázók, utolsó erőből még jókat mosolyogva egymás mozgásán.100 km alatt az ember sokszor megfogadja, hogy többet ilyet nem csinál, de a célba érés büszkesége, és egy kiadós alvás után már tudja, hogy jövőre is ott lesz, mit fog ügyesebben csinálni, és hogy gyorsabban fogja teljesíteni. Arra mindenki számítson, hogy jó két hét mire a szervezet tényleg kiheveri ezt a kalandot, addig örökké álmos és farkaséhes lesz.A Kinizsi 100-nak vannak azért más hősei is. Szántó Szilvi edző és Drótár Anni a 40 km-es távot teljesítette nagyon jó idő alatt. Sztanyik Laci lelkes nordicos 57 km-t ment és még csak el sem fáradt.Jövőre újra ott leszünk minden távon, várunk mindenkit szeretettel!

Április 28-án szombaton került megrendezésre a Gerecse 50 nevű, ebben a kategóriában talán legnépszerűbb teljesítménytúra. 2300 fős résztvevői számmal tényleg a legnagyobb rendezvény 50 km-en. Indítványozásomra két C-Trainer: Gúth Erik és Nagy Attila, valamint barátom Szentimrey Ferenc jöttek velem, így hát idén négy nordic walkingos is teljesítette a távot.

Valóban szerény nevezési díjért (600 Ft) lehet részt venni rajta, de a szervezés kicsit el volt maradva a túra népszerűségétől, még mindig pár száz fős tömegre volt méretezve.

Már nevezéskor kiderült, hogy kevés volt a nevezési lap, pedig évek óta hasonló tömeg indul. Főleg a túra elején több kereszteződésben álltak tanácstalanul az emberek, mert semmilyen jelzés nem volt. A túra hosszú kilométereken igen keskeny ösvényeken haladt, ahol a 2600 fő feltorlódott, lehetetlen volt előzni, kénytelen volt mindenki a leglassabb tempójában haladni. Vadkerítések átmászásakor ez a tömeg annyira feltorlódott, hogy 20-30 perceket is kellett sorban állni, mint péntek délután a multik pénztáránál. Ahol az ösvény szélesebb volt és kicsit jobban eloszlott a tömeg, ott nordic jogginggal igyekeztünk gyorsítani a tempón.

Nem csak rutinos túrázók indulnak ezen a  túrán, nekik segítség lett volna jelezni, hogy 20 km-nél volt az utolsó közkút. Azután már csak pénzért lehetett az ellenőrző pontoknál cukros leveket és vizet venni. Kb. fél távon lehetett zsíros kenyeret kapni, akinek volt kedve kiállni a nem rövid sort érte. Sajnos a túra előtt már régen nem esett eső, ezért az út nagy része igen kellemetlen porfelhőben kavargott, ami természetesen nem írható a szervezők számlájára. Viszont a hőmérséklet egész kellemesen alakult.Többen jöttek teleszkópos túrabotokkal. Az elején még lelkesen használták, majd a túra felét elhagyva egyre többen vitték csak a kezükben, vagy rakták összecsukva a hátizsákjukra. Egy csapat volt, akik gumitappancsos túrabotokkal gyalogoltak. őket Attila próbálta meggyőzni, hogy a fémheggyel jobban tudnának előrehaladni a poros, sok helyen köves talajon, de nem nagy sikerrel. Elmondták nekünk, hogy ez egy speciális dolog, aminél fontos, hogy gumitappancs legyen a bot végén. Valószínűleg a nordic walkingra gondoltak. Sajnos egyelőre annyi ismert a legtöbb ember számára a sportból, hogy két bot kell hozzá, és azon pedig gumitappancsnak kell lennie, holott ez a legkevésbé fontos.  Amikor valaki ilyen távot gyalogol, akkor van ideje bőven a technikáját fejleszteni, ráérezni azokra a mozdulatokra, amik segítenek gyorsabban előrehaladni, és elmaradnak azok a dolgok, amik feleslegesek és a hasznosnál jobban fárasztanak. Azt hiszem minket nem kell meggyőzni arról, hogy a nordic walking igazi zsírfaló, a fiúk 5500 kcal körül égettek, én azért 4600 kcal körül maradtam. Hogy segít-e a helyesen használt bot, számunkra az sem kérdés. A táv vége felé a Turul környékén elég hosszan kellett aszfalton menni, ahol a vídia hegyű botjaink eléggé kopogtak, már minket is idegesített. Felvéve a botokat viszont meg kellett állapítanunk, hogy inkább a kopogás, mint a bot nélküli térdfájdító és ritmustalan gyaloglás. Minden szó igaz amit a nordic walkingról mondanak, csak csinálni kell és helyesen kell csinálni!

Ragyogó időjárás mellett került megrendezésre 2006. szeptember 9-10-én az első 24 órás Nordic Walking Világbajnokság Wiesauban. A város a VDNOWAS (Nordic Walking Iskolák Szövetsége) székhelyeként és a festői Nordic Walking útvonalairól híres nemzeti park központjaként Németországban a Nordic Walking Mekkájává vált. 5 országból (Németország, Ausztria, Hollandia, Svájc, Magyarország) 130 versenyző állt a rajthoz.
A verseny lényege az volt, hogy 24 óra alatt minél nagyobb távot tegyenek meg a versenyzők. A pálya a wiesaui stadionban és környékén lett kijelölve. Az 1,5 km-es pálya ideálisnak bizonyult a versenyzők ellátása és ellenőrzése érdekében. A versenyszabályzat kikötötte, hogy a versenyzőknek csak gyalogolni lehetett, tehát egy lábnak mindig a földön kellett lennie, és természetesen a botokat folyamatosan kellett használni. E két szabály megszegése azonnali diszkvalifikációval járt.

A nőknél a 63 éves osztrák Hella Holzbauer győzött 140, 37 km-esúj világrekorddal, míg a férfiaknál, szinétn világrekorddal, a német Helmut Wimmer 162,24 km-rel végzett az élen. két magyar induló is büszkeséget hozott kis hazánknak: az egyéniben induló Bisztrai györgy 95 km-es figyelemreméltó teljesítménnyel 21 induló közül a 15. helyet szerezte meg, míg Wilk Zsófia a VDNOWAS Képzőintézeteinek vegyes 4-es váltójában 177,94 km-rel bronzérmes lett 11 csapat közül.

A verseny bizonyítéka volt annak, hogy sem kor, semtestsúly, sem távolság, sem semmi más nem állíthatja meg azt, aki el akarja érni célját, bizonyítani akar! Mindenki, akinek még kétségei vannak afelől, hogy elkezdje-e a Nordic Walkingot, gondoljon a 63 éves Hella Holzbauerra, vagy a Nordic Walkingot mindössze 2 éve elkezdő Helmut Wimmerre, akik mindketten új világrekordot állítottak fel.

A konferencián elsősorban a VDNOWAS által képzett edzők vettek részt, de bárki jelentkezhetett, akit érdekeltek e sport újdonságai. A két napos konferencia programjában szerepelt a szövetség éves munkájának áttekintése, a jövő irányvonalainak felvázolása, s ezek megtárgyalása a több országból érkező képzőintézetek részvételével. Fontos volt a nordic walking technikai újdonságainak áttekintése: jelen voltak a Polar, a Brooks, a Swix, a KV+ cégek képviselői, akik bemutatták legújabb termékeiket, és betekintést engedtek kutatásaikba, fejlesztéseikbe is. Az osztrák képzőintézet vezetésével a szövetség által képvieselt technikák bemutatása, finomítása és oktatása, valamint átbeszélése is része volt a programnak. Bemutatásra került a VDNOWAS azóta már piacon lévő új mozgáskoncepciója a Circuit Body Training, és szó esett a készülő legújabb DVD-ről és nordic walkinghoz kapcsolódó gyakorlatokat bemutató könyvről is.

Harmadik napon került megrendezésre a nordic walking maraton Friedenfelsben, ahol 4 távból (10, 20, 30, 42 km) lehetett választaniuk az indulóknak. Természetesen az igazi maratoni távnak csak kevesen vágtak neki, a több száz induló nagy része inkább a 10 és 20 km-en próbélta ki magát. Friedenfels városa kitett magáért, sok program, sportvásár és eszem-iszom fogadta a sportolókat és drukkereket. Amíg a legutolsó induló is befutott színes progrmam volt a színpadon, melynek egy shaolin pap bemutatója is része volt, aki másnap 2 napos Qi Gong tanfolyamot tartott a városban. A verseny szép vidéken került megrendezésre, szerencsére sok volt az erdős rész, mivel a 35 fok körüli melegben bőven fogytak az italok a frissítőállomások pultjairól. Az utolsó versenyző befutója után került sor a tombolára, ahol értékes sportfelszereléseket és fődíjként egy wellness hétvégét lehetett nyerni. Igencsak elfáradva kellett még a verseny után levezetni a 800 km-es távot hazáig, ami már nem volt olyan szórakoztató.