Reggelire kis kávét és kekszet hoztak a papok, ezt hívják a spanyolok reggelinek. Arra biztosan elég, hogy valaki elkocsikázzon vele az irodába, de hogy 30-40 km útnak nekivágjon, ahhoz elég karcsú. De adják, így aki ehet kekszet és amúgy szokott kávézni, ennek is örül. Ezután begyűjtöttük ropogósra száradt, diszkréten olajszagú ruháinkat, és némi molyolás után nekivágtunk az esőnek, nem kapkodtunk, mert nem volt hosszú utunk aznap. Az út rögtön saras, majd lápos réttel kezdődött, az első 30 percben megtelt a cipőnk vízzel. Ezután egy komolyabb sáros lejtőn csúsztunk be Cenaruzzaba. Nagyon jó hasznát vettük a botjainknak, mert nélkülük valóban nehéz lett volna talpon maradni. Egy nagyon szép rendezett kis színesen virágzó bokrokkal teli kert és egy kis patak mentén érkeztünk a városkába szétázva. Egyetlen élő embert találtunk az utcákon, tőle kértünk segítséget, hogy boltot találjunk reggelink beszerzéséhez, előző nap ugyanis minden bolt zárva volt a húsvéti ünnepek kapcsán. Egy bárra mutatott, hogy ott a bolt, majd értetlen nézésünkre megerősítette, hogy a bolt a bárban van. Bementünk, bent már páran voltak, és egy kis helyiségben néhány polcon valóban volt egy mini ABC. Még gluténmentes kekszet is tudtam magamnak venni a világ végi pár polcról, otthon ez a legnagyobb élelmiszer multikban is probléma lett volna. Hiába, Spanyolország a Gullon kekszek hazája, akik nagyon sok cukor- és lisztmentes kekszféleséget gyártanak. Összeraktuk amit akartunk, és indultunk fizetni a kocsmároshoz, amikor megláttuk a pultnál, hogy van igaz friss füstölt sonkája és helyi sajtjai. Vissza is raktuk azonnal a csomagolt gyári cuccokat, és vettünk az orrunk előtt hajszál vékonyra szeletelt sonkából, valamint a kapott kóstoló után az 5-féle helyi sajt egyikéből is. Rendeltünk egy menta teát és egy kávét az illendőség kedvéért, és a friss szerzeményekkel leültünk diszkréten egy sarokba reggelizni. Az amúgy elég morc arcú tulaj pár perc múlva még egy kis friss bagettet is hozott nekünk, mert látta, hogy nincs kenyerünk. Eszegettünk és közben megtelt a bár, sokan jöttek vásárolni, de sokan sült kolbászt és valamilyen cseréptálban sült halételt reggeliztek, és közben óriási hangzavar lett. Reggeli után nekivágtunk az útnak, ömlött az eső, az utcák továbbra is kihaltak voltak, mindenki a bárban volt gyerek, felnőtt, kutya. Újra bevettük magunkat az erdőbe és egyre nagyobb sárban dagonyáztunk. Aztán elállt az eső, de a sár és a láp akkora lett, hogy már csak egy térdig érő gumicsizma lett volna kellő megoldás. A botom helyenként 30 centire csúszott bele a sárba, alig lehetett kihúzni. Egy ideig lehetett ide-oda ugrálni, aztán már azt sem, volt ahol a szögesdrótba kapaszkodva próbáltam a lábszár középig érő vizet megúszni, amitől meg a kezem vérzett. Mindegy kinek milyen cipője, bakancsa volt, itt mar semmi nem segített. Egy betonos szakaszon kicsi szusszanás, majd küzdelem tovább, de legalább eső nélkül, kis időre meg a nap is kisütött megszárítva rajtunk a ruhát. A völgy után emelkedő jött és a dombos részen kevesebb volt a sár, lehetett haladni. Gernikától nem messze viszont újabb fekete felhők gyülekeztek, dörgött is az ég, látszott, hogy valami csúnya készül. épp nem sikerült beérni a szállásra, amikor leszakadt az ég elöntve mindent, majd pár percen belül borsszem nagyságú jég is zúdult a nyakunkba. Remek volt így a befutó előtt kicsivel, rommá ázott mindenünk. A szállás itt egy youth hostel volt, nem volt olcsó a maga 21 eurójával. Viszont fűtöttek, volt wifi, valamint mosó és szárítógép, bar ez utóbbi külön pénzért. Amíg a papírmunkát intézték, üldögéltem a földszinten, ahol egyszer csak bekorcsolyázott a teraszon egy srác és hangos csattanással kenődött fel a bejárati ajtóra. Alig bírt feltápászkodni ölében egy felrúgott virágcseréppel, de nem tudtunk neki segíteni, mert kifele nyílt az ajtó, és pont előtte feküdt. Spanyolországban, a csempék és kerámiák hazájában, annak is legnedvesebb vidéken, nem bírnak csúszásmentes járdákat és teraszokat csinálni. Az eső elől a fedél alá menekülő srác óriásit esett, másnap reggel jó nagy kötéssel az egyik ujján láttam újra. Szóval itt nekiálltunk mosni, de én a szárító használatát kihagytam, mert pár jó érzésű ember a bakancsát szárította benne, ami után nekem nem volt kedvem berakni a tiszta fehérneműmet és ruháimat. Emiatt a délután nagy része a ruhák csavargatásával és a radiátorokon való forgatásával telt el. Este meg vacsora után néztem egy nemet párral. Egy abszolút nem előkelő helyen, amit ajánlottak próbáltunk menüt kérni, de az öreglány 20 eurót akart kérni érte, ami igen húzós errefelé, mert 9-12 euró között vannak a menük. Ezt kihagytuk, végül is 10 euróért kaptak a többiek rántott, én pedig roston sült csirkemellet. Akkora adag volt, hogy én a felet a termoszomban elvittem másnapra.